Cult Of Luna – új koncert kiadvány



Years in a Day
címen jelentett be új CD/DVD-jét a post-metal műfaj egyik úttörőjének is nevezhető Cult Of Luna.
 

Néhány évvel ezelőtt elhatároztuk, hogy minimálisra csökkentjük turné-gépezetünk fordulatszámát. Ennek egyetlen oka az volt, hogy megvédjük magunkat a kiégéstől, és életben tartsuk a tüzet szító szenvedélyt. Viszont mindaz az úton töltött élmény és tapasztalat, amit közel 20 éven keresztül átéltünk, felér egy megváltással. Ezáltal kovácsolódtunk össze igazán, és ennek köszönhetően adódott meg számunkra a lehetőség, hogy csodálatos embereket ismerhessünk meg a világ minden táján. Ezért most úgy éreztük, eljött az ideje annak, hogy kiadjunk a kezünkből egy különleges tárgyat, ami a Cult Of Luna turné életéhez köthető, és ami bemutatja, mennyit fejlődtünk a Fire Was Born nyolc évvel ezelőtti megjelenése óta.” – áll a zenekar közleményében.

A Years In A Day című kiadvány az alábbi anyagot tartalmazza:

– 2 órás DVD, egy 2015-ös párizsi koncertről (La Gaîté Lyrique)
– 2 koncert CD, a 2013-as és a 2016-os Roadburn Festival anyagával
– A párizsi koncert Hi-res minőségű, digitális audió-felvétele

A koncert kiadvány már előrendelhető a zenekar honlapján.




Hexvessel Hexvessel
április 24.