Zord – júniusban új album jön

Júniusban, a Nail Records gondozásában érkezik a miskolci Zord következő albuma, a Peripheria. A korongra várhatóan 10 angol nyelvű dal kerül majd.
A 2000 októberében Miskolcon megalakult Zord esetében furcsán hathat, hogy a magyar zenekari név ellenére angol nyelven íródnak a szövegeik, de ezzel részben az a céljuk, hogy a hazai trendek ellenében saját útjukat járják, részben pedig az, hogy a hazai mellett bármely külföldi közönség számára is befogadhatóak legyenek. Stílusukat tekintve gitárcentrikus metalban utaznak, melyet helyenként páratlan ritmusok tesznek még színesebbé. Dalaikat elsősorban a nyers erő és lendület, húzós gitárokra épülő kemény ének és vokálok jellemzik.

A zenekar nem csak Magyarországon ért el sikereket, hiszen amerikai, görög, holland és olasz webzinektől is érkeztek nagyon pozitív visszajelzések a Zord munkásságával kapcsolatban.

A lemezmunkálatok már folynak, de emellett a koncertezés sem szorul háttérbe. A zenekart legközelebb április 7-én, Budapesten, a Showbarlangban lehet megnézni és meghallgatni.

Alább pedig a 2013-ban megjelent Thorns & Wounds album Lone Death c. dalához készült szöveges videót találjátok:



Hexvessel Hexvessel
április 24.