Pagan Altar – posztumusz kiadvány érkezik

 Ha van a 80-as éveknek igazán kultikus és sok esetben teljesen méltatlanul elfeledett bandája, ami a heavy/doom metalt illeti, azt egyértelműen Pagan Altarnak hívják. A legendás koncertek, demók után a banda csak az ezredforduló után látott neki nagylemezek kiadásának, melyeken többnyire a klasszikus időszakban megírt dalaik kaphattak végre megérdemelt formátumot, most is hasonló dologra készülnek azzal a különbséggel, hogy a zenekar atyja (aki mellesleg a gitáros apja is volt), Terry Jones 2015-ben elhunyt. Korábban a zenekar újjáéledéséről, visszatéréséről repkedtek pletykák, azonban nemrég világossá tették, hogy erről nincs szó. Ugyanakkor egy korábban már tervben lévő albumuknak munkálatai a haláleset miatt nem semmisültek meg, pusztán szüneteltek és a Pagan Altar elereszt még egy utolsó, NWOBHM/heavy/doom  produkciót, amit azonban már be kell osztaniuk az öreg motorosoknak az idők végezetéig. A várhatóan augusztusban érkező kiadványról egyenlőre csak a címét tudhatjuk, ez The Room Of Shadows lesz, ami feltételezhetően lezárja az egyébként hibátlan nagylemezek sorát. Addig is tiszteletadásként itt egy igazi Pagan Altar klasszikus.