Sinsaenum – novemberben új EP

November 10-én új mini albummal jelentkezik a Joey Jordison, Frédéric Leclercq és Csihar Attila által vezetett Sinsaenum. Az Ashes címmel megjelenő EP-re hat dal kerül fel. Ezek közül hármat még sehol sem lehetett azelőtt hallani, két dal csak japán bónuszként jött ki hivatalosan, a hatodik pedig egy remix.

“Az Ashes a zenénk egy érettebb, dühösebb oldalát villantja fel.” – mondja az új Ep- ről Frédéric Leclercq. “Sokkal dühösebbet. Azt akartuk, hogy a produkció is nyersebb legyen, itt nincs semmi udvariaskodás. Torkon akarjuk ragadni a hallgatót, hogy az arcába köpjük a gyűlöletünket. Ezzel az EP-vel most előreléptünk: a három új dalban jobban jelen van a black metalos hangulat, mint ahogy a szintetizátorok szerepe is jelentősebb, ezzel ráerősítenek a zenénk kísérteties oldalára. Nem félünk attól, hogy billentyűkkel, gépekkel kísérletezzünk: sok minden eredményezhet zenei sötétséget.”