Moby Dick – Okos világ – klippremier


A Moby Dick zenekar több mint tíz év után jelentkezik új videoklippel, melyet nem szokványos helyszínen és körülmények között rögzítettek. Okos világ című daluk mai világunk globális tébolydáról szól.


Felvettünk pár új Moby Dick dalt az elmúlt időszakban és úgy ítéltük meg, hogy az Okos világ című nótához, van egy olyan ötletünk a képi megjelenítéshez, amit érdemes megörökíteni. Rendező barátunkkal többször beszélgettünk és jött az ötlet, hogy egy kemény metal zenekarnak nem szokványos helyszínen- ahol, sok turista van, adjuk elő a dalt és várhatóan mindenki előkapja az okos telefonját. Ez be is jött, mindenki mobilozott, így tudtuk is demonstrálni azt, hogy már minden „okos” ebben a kifordított világban csak mi magunk hülyülünk meg. Nagyon jól éreztük magunkat annak ellenére, hogy nagyon hideg volt. Smici egyoldali tüdőgyulladással én meg arcüreggyulladással nyomtuk végig a forgatást.” – nyilatkozta Mentes Norbert gitáros.

A dal élőben először április 21-én, a zenekar dupla jubileumi koncertjén lesz hallható. A legendás Körhinta album 25. jubileuma és a zenekar egyik alapítójának, Mentes Norbert-nek 50. születésnapi koncertje – sok meglepetéssel és vendéggel!
 
 
A koncert különleges vendégei:

Nagy Feró (Beatrice), Kalapács József (Kalapács, ex-Pokolgép, ex-Omen), Rudán Joe (Rudán Joe Band, Dinamit, ex-Pokolgép), Nyerges Attila (Ismerős Arcok), Sziva Balázs (Romantikus Erőszak), Ézsiás Péter (Historica), Barbaró Attila (Junkies), Szijártó Zsolt (Kárpátia, ex-Akela, ex-Omen), Nagy Hunor Attila (Beatrice), Vörös Gábor (ex-Omen, Piramis), Motörhand, Brazzil, ex-Moby Dick tagok és sokan mások!

Mindeközben a Rock&Roll örök címmel egy különleges albummal jelentkezik a Moby Dick és a Hungarica gitárosa, Mentes Norbert. A lemez apropóját Norbi 50. születésnapja adja. A hazai és nemzetközi sztárokkal készített, 3 új dalt tartalmazó album kapható országszerte az áprilisi HammerWord magazin mellékleteként! Exkluzív limitált digipak csomagolásban is megrendelhető kizárólag a zenekar honlapján.