Opeth – készül az új lemez



Fredrik Åkesson
gitáros egy nemrég adott interjújában arról számolt be, hogy az Opeth már javában demózza az új dalait. 12 nóta már meg is született a 2016-os Sorceress album folytatásához, a svéd csapat célja pedig az, hogy 15 új dallal kezdjenek bele a lemez tényleges elkészítésébe, ami előreláthatólag 2019 első negyedében fog megjelenni.

Nagyon benne vagyunk a demózásban. Már egy csomó szólót felvettem, Mikael Åkerfeldt pedig megírt 12 dalt a lemezhez, szóval már most is több anyagunk van a kelleténél. De azt hiszem, hogy megpróbálunk 15 dalt befejezni. Remélhetőleg hamarosan nekilátunk a friss dalötleteknek. A legutóbbi három lemezhez képest úgy fogalmaznék, hogy ez az album komplexebb, energikusabb lesz. Komolynak érzem az anyagot.”


Mikael Åkerfeldt tavaly azt mondta, hogy tervei szerint egy “jobban megcsavart, őrültebb” új anyag várható.

Számomra a Sorceress már a múlté. Szeretnivaló anyag, de az már a múlt. Abban reménykedem, hogy valami mást fogunk csinálni, és remélem, hogy valami jobban megcsavartat. Nem feltétlenül valami órásít, de legalább jobban megcsavartat.”
 
augusztus 13.,
augusztus 19.,
augusztus 21.,