Black Sabbath – készül a Forbidden lemez újrakiadása



Tony Iommi
már javában dolgozik az 1995-ös Black Sabbath album, a Forbidden újrakevert verzióján. Az akkor Tony Martin énekessel, Cozy Powell (RIP) dobossal és Neil Murray basszusgitárossal felvett album sokak szerint a csapat legrosszabb anyaga volt, amiről korábban így nyilatkozott:

A Forbiddent szarnak mondanám, de valójában nem az… Az album végül nem igazán működött, noha voltak rajongók, akiknek bejött. És ez volt az utolsó előtti lemez, mielőtt kikerültem a bandából.

Decemberi facebook üzetenében pedig ezt mondta: „Jövőre kijön a Forbidden album, amelynek új keverésén már javában dolgozunk, Mike Exeter hangmérnök és jómagam. Érdekes volt szétkapni az anyagot, vagy legalábbis megpróbálni egy nagyobb hangzást adni neki, ahogy meg is érdemli. Tudom, hogy Cozy sosem volt elégedett a dobhangzásával, és egyikünk sem volt igazán elégedett a lemez megszólalásával. Szóval, remélhetőleg most jobban fog majd szólni.

 

Idetartozó hír, hogy a Black Sabbath az amerikai The Recording Academy Grammy- díján kívül egy különleges életmű-Grammyt is kap, mint a heavy metal úttörője. Az akadémia szerint: „A Black Sabbath nagy hatással volt az utánuk érkező összes súlyos rock zenekarra, és ők jelölték ki a heavy metal útját.