Darkend – ismét felemelkedik a függöny



 Ugyan csak szeptemberben jelenik meg az olasz fekete miséket celebráló Darkend negyedik nagylemeze, egy dalukról már lerántották a leplet. A szimfonikus black metalt játszó, színpadias hatásoktól sem mentes zenei utazást a With Everburning Sulphur Unconsumed című dal indítja útjának egy videó segítségével, ráadásul a tételben egy vendéget is hallhatunk Lindy Fay Hella (Wardruna) személyében. 

Darkend – ismét felemelkedik a függöny (1 komment)

  • necron necron szerint:

    Meglepő volt hallani egy ilyen számot a Darkend-től. A video klippel és a Lindy hangjával együtt elég érdekes összhatást értek el.
    Nem mondom, hogy most már máshogy fogom látni a világot ettől a számtól, de kifejezetten jól esett ez a középtempós megközelítés.
    Néha már sok a darálásból. Valahogy, a dal hangulata a 1920-30 évek rém filméi által ihletett Tribulation-re hasonlított.

    Egyébként, mennyire érdekes, hogy „akkoriban”, amikor ezeket a korai rémfilmeket készítették, nem állt rendelkezésükre semmilyen technika.
    Csak az ötletesére tudtak hagyatkozni, így nagyon hatásos megoldások születtek. annak ellenére, hogy mai szemmel, ezek inkább
    megmosolyogtatóak, de akkor nagyon keményen üthettek. Nem hiába hívták akkoriban „filmművészetnek”, amit a mai mocskokról
    távolról sem lehet elmondani.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.