WRVTH – utolsó lemezük a nehézségekről és bonyodalmakról szól


Bejelentette új és egyben utolsó albumát az atmoszférikus technikás post-death metalban utazó WRVTH. A lemez No Rising Sun címmel augusztus 23án jön ki a Unique Leader Records gonzozásában.
 

Ez az album mindazokról a nehézségekről és bonyodalmakról szól, ami egy bandán belüli élettel kapcsolatos. Ugyanakkor épp annyira szól ez mindarról a küzdelemről és győzelmes mámorról, ami céljaink és szenvedélyeink elérésének útján érintenek minket. Az új dalokban egyértelműen érezhető minden izgalom és öröm, valamint vér, könny és szívfájdalom, amit belefektettünk ebbe az albumba. Dalszövegek tekintetében továbbá a düh és az ellenállás kapja az elsődleges szerepet. Egy nap úgy tűnik, minden rendben van; másnap azonban szertefoszlik az egész. Nem mindenkinek adatik meg, hogy egy új nap virradjon rá. Ez az album reprezentációja mindannak, amit ez a banda jelentett számunkra; és minden csatának, amit annak fenntartása érdekében vívtunk. A dalok hangzásában egyúttal érezhető a jövő zenéje is; vagyis minden, ami annak idején a Wrath Of Vesuvius-t jellemezte, és az is, amit a jövő tartogat számunkra. Együtt láthattunk világot, együtt éltünk át mennyet és poklot – a legszorosabb barátság alakult ki köztünk ez idő alatt. Nem számít, kicsi volt-e vagy nagy a színpad, minden koncertet úgy játszottunk, mintha az lenne az utolsó. Örökké hálásak maradunk minden szerződésért, minden lehetőségért és minden győzelemért, ami e banda révén kaptunk. És persze mindörökké hálásak leszünk azért, hogy ezt az egészet megoszthattuk Veletek!” – monták közleményükben.

A 10 dalos korongról elsőként Eventide daluk szöveges videója ismerhető meg.
 


Piratefest Budapest
július 03.