Zombie11 hírlevél

Az idei nyár nagyszerűen sikerült a Zombie11 Produkció számára. Sikeresen részt vettünk a második pécsi Folk & Roll Fesztivál programszervezésében. Minden idők legsikeresebb és legnagyszerűbb Rockmaraton fesztiválját is megalkottuk. Zenekaraink pedig, sokszor még számunkra is meglepően nagy sikerrel járták végig a kisebb, nagyobb nyári rendezvényeket, nem egyszer az ország határait is elhagyva. Itthon szinte csak egy-két gerinctelen, lehúzós szervezéssel megáldott fesztivál maradt ki, de így se tudtunk elvállalni minden fellépésre invitáló felkérést a sűrű programjaink miatt. Köszönet mindenkinek, aki bárhol, bármelyik rendezvényünkön megjelent és emelte annak fényét. Most indulhat az őszi szezon. Izgalmas lesz idén is!
_ELVALASZTO_

Először is a hétvégén a pécsi Toxic Club tartja pénteken immár második születésnapját egy zártkörű buli keretében. Majd másnap fiatal, de ügyes és helyi szinten népszerű zenekarok zárják a nyári idényt a klubban.

Aztán induljon is az ősz! A Toxic Club jövő héten már hétköznap esténként is nyitva áll. Megújult a honlap is, a programok folyamatos feltöltés alatt állnak. Jövő pénteken nagyszabású nyitóbuli lesz a Zorall zenekarral. Szombaton punkosabb történet lesz a Fürgerókalábak-kal és még 5 bandával.

A Zombie11 zenekarai picit most pihennek, igaz a SKA-Pécs már jövő héten folytatja a koncertezést, a Vajdasági Moholon található Annuska Club-ban kezdik az őszi idényt szeptember hatodikán szombaton.

A Dalriada nagyszabású önálló turnéba kezd Szelek szárnyán címmel szeptember második felében, és az elkövetkező 4 hónapban végigjárják az országot, a budapesti Tűzmadár és a pécsi Nightwish tribute Nightquest zenekarokkal.

A HétköznaPI CSAlódások szeptemberben kézműtét miatt pihen, októbertől újra járja az országot.

A Konflikt (akiknek magyarországi képviseletét látjuk el) ősszel két kiemelt rendezvényen már biztosan fellép hazánkban, december hónapban, lásd a koncerteknél!

Lesz ismét, egy-két egyéb rendezvény is a produkció szervezésében, az ősz folyamán, szeptemberben nyilvánosságra is hozzuk őket. Itt mondanánk el, hogy a www.zombie11.hu oldal is megújult kicsit, és lassan bővítésre is kerül a produkció, úgy munkatársak, mint zenekarok és feladatkörök, valamint rendezvények tekintetében.

Hexvessel Hexvessel
április 24.