Old Mans Child lemez hamarosan

A „Vénember Gyermeke” most újra eljött közétek és bosszúra éhes! A dallamos black metalt játszó norvég Old Man’s Child vezetője, énekes/gitárosa, Galder, akit még a Dimmu Borgir-ból is ismerhettek, nemrég tért vissza a göteborgi kiruccanásáról, itt néhány hetet töltött a banda a Studio Fredman-ban, ahol Fredrik Nordström-mel (Dimmu Borgir, Arch Enemy, In Flames, stb.) közösen dolgozva rögzítették legújabb szentségtelen szerzeményeiket. Fredrik korábban már a 2003-as In Defiance of Existence és a 2005-ös Vermin lemezeken bizonyított. Az új OMC lemez címe egyelőre még nem publikus, de szerepelni fog rajta Peter Wildoer (Darkane, ex-Arch Enemy, Pestilence, stb.) a dobok mögött, a 9 új szerzeményről ő így nyilatkozott:
„Miután felkértek, hogy részt vállaljak az új OMC albumon, nyílván végighallgattam a banda korábbi kiadványait, úgyhogy nyugodtan mondhatom, hogy véleményem szerint ez az új 9 dal a legjobban sikerült, amit eddig a csapattol hallottam. Sokkal változatosabb és a hangzás is sokkal jobb, mint bármelyik korábbi OMC felvételen. Ami az én teljesítményemet illeti, valószínűleg ez az eddigi legjobb dobjátékom, amit eddig felvettem. Elmondhatatlanul boldog és büszke vagyok erre az anyagra, és sokkal több a dupla basszus és a blastbeat is, mint amit általában hallatok tőlem, mindenképpen hallgassátok meg ezt a gyilkos felvételt!”

A lemez 2009. elején jelenik meg a Century Media Records gondozásában. További hírek hamarosan.