Sear Bliss 15 éves jubileumi koncert

A Sear Bliss nagyszabású 15 éves jubileumi koncertje 2008. november 29-én kerül megrendezésre. Az est legnagyobb különlegességét az adja, hogy a jelenlegi felállás mellett 11 év után ismét színpadra áll a zenekar eredeti felállása, azaz Barbarics János, Csejtei Csaba, Csejtei Zoltán, Nagy András, Szücs Gergely és Winter, akik egy igazi meglepetéssel is készülnek. Néhány demós, illetve első lemezes dal mellett ugyanis előadnak egy olyan számot is, ami a második lemezen kapott volna helyet, de a zenekar kettészakadása miatt sosem jelent meg.
_ELVALASZTO_
“Nem volt könnyű összehozni ezt a dolgot, hiszen 1997-ben játszott utoljára együtt ez a felállás – mesélt a dologról Nagy András. Konkrétan a Marduk-kal közös Európa turné után szakadt ketté a csapat, mindössze 15 koncerttel a hátunk mögött (ráadásul ebből 10 külföldön). Azt hiszem, sokan egyetértenek abban, hogy elég meghatározó dolgokat tett le akkoriban az asztalra ez a hat ember és olyan lezáratlanul lett vége annak az érának, hogy úgy gondoltuk a 15 éves jubileum méltó ünneplése lenne, ha ismét színpadra állnánk és eljátszanánk néhány régi dalt. Ez számunkra is különleges élmény lesz. Természetesen az összes albumunkról fogunk játszani dalokat, így adva képet a SB teljes eddigi pályafutásáról.” Az eseményről egyébként felvétel is készül, ami majd egy DVD formájában fog megjelenni. A koncert este 10 órakor kezdődik.

Sear Bliss – 2008. 11. 29. – Avalon Club
Kapunyitás: 20:00

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.