Tavaszi lombhullás, újra itt az October!

Egy hét alatt két sztárzenekar koncertjén is fellép az October: február 18-án a The Rasmus előtt a Dürer Kertben, február 21-én a Gothica Farsangon, a Dieselben a Deathstars után.
Március 1-jén pedig megjelenik a Mélységi mámor, az új lemez, 11 dallal. Az album előzeteseként tavaly megjelent Gyémánt út maxi kiváló kritikákat, kapott, az új lemez pedig még a vártnál is erősebb és változatosabb lesz. A dalokban különleges hangszerek is megszólalnak, mint például a duda, a darbukka, a fuvola, a keleti ütőhangszerek és a cselló. Sőt, most először női énekes is segítette a csapat munkáját.
Az album „Gyémánt út” című dalához már a klip is elkészült és e mellett a youtube-ra az „Ezer szállal” koncert verziója is felkerült.


_ELVALASZTO_

Koncert:


Az igazi hajtás azonban csak a lemez megjelenése után kezdődik, hiszen a zenekar országos turnéra indul, március elejétől június közepéig minden héten játszanak, a koncerteken a vendég az Autumn Twilight. Dátumok és helyszínek a www.october.hu honlapon.

Budapesti lemezbemutató: május 9. (szombat) Kék Yuk. Vendég az Autumn Twilight és a Variola.

Nem maradhatnak el a most már rendszeres erdélyi fellépések sem, egy határon túli mini turné keretében májusban ellátogatnak Székelyudvarhelyre, Csíkszeredára és fellépnek a Setétpataki Dark River fesztiválon.

Hexvessel Hexvessel
április 24.