Bridge to Solace a Dürerben

Egyelőre még szokatlan itthon, hogy egy külföldi zenekar konkrétan előzenekara legyen egy hazai csapatnak, de most ez lesz március 6-án a Dürer-Kertben. Konkrétan a hazánkat már többször is megjárt Born From Pain nyit majd a Bridge To Solace-nek, de nézzük sorjában.
A BTS elérkezett a harmadik lemezéhez, még ha elég nehezen is, de mondják, jó munkához idő kell, és a produktumot hallva meg is érte a ráfordítás. Erre az albumra kicsit átrendezte sorait a csapat (Fellegi Ádám megint dobol, az új gitáros pedig Kámán Péter), és saját  véleményük szerint (is) az eddigi legerősebb felállásukban ténykednek most. Ez a koncepciózus, igen erősre sikerült House Of The Dying Sunon is érződik, ráadásul mostanában a koncerteken is szó szerint tarolnak Jakab Zoliék. A részben Svájcban, részben Kanadában készült lemez példamutatóan negyven perc alatt van, ami ebből a zenéből éppen elég. Amúgy meg a Bridge To Solace napjaink egyik legjobb metalcore zenekara, úgyhogy a megjelenés kötelező. Pont.
Vendégük lesz a holland Born From Pain, akik már sokadszor zúzzák meg a hazai klubokat. Az utóbbi pár évben akadt pár énekesgondjuk, de sikeresen átvészelték ezt az időszakot, és most ismét teljes erőben tündökölnek. Állandóan úton vannak, körbeturnézták már lényegében az egész világot. Nemrég jött ki a Survival című legújabb lemezük, úgyhogy bemutatni is lesz mit a magyar közönségnek, meg azt is milyen mostanában a Born From Pain-féle metalcore.
Két előzenekaruk az As Heart’s Bleeding, és a Nec Pluribus Impar lesz. Előbbivel már többször találkozhattunk, még tehetségkutatót is nyertek minőségi metalcore-jukkal, utóbbi viszonylag ismeretlen, de a durva budapesti deathcore csapat kiváló nyitója lesz az estének.

Bridge to Solace a Dürerben: 3 komment

  • haragsick haragsick szerint:

    [quote=godfucked:89815b85]
    nem tudom ki irta az ajanlot, az ilyen felvagos stilus mindig felbaszta az agyam, de ez biztos az en hibam, a kijelentest mindenesetre hiteltelenne teszi az is, hogy az iroja deathcorenak titulalta az NPI-t. Pont.
    [/quote:89815b85]

    És a Born from Pain se metalcore szerintem, ahogy én a BTS-t se mondanám annak, ezek inkább olyan mai HC-ék…

  • godfucked godfucked szerint:

    nem tudom ki irta az ajanlot, az ilyen felvagos stilus mindig felbaszta az agyam, de ez biztos az en hibam, a kijelentest mindenesetre hiteltelenne teszi az is, hogy az iroja deathcorenak titulalta az NPI-t. Pont.

  • haragsick haragsick szerint:

    Gyerekek, ez azért súlyos! Nem állítom, hogy a Born from Pain egy világmegváltás lenne, de azért még így is többet tettek le az asztalra, mint hazánk legnagyobb metalcore csapata (nem tudom kiállítja ezt, de biztos igaza van…). A Bridge to Solace pedig élőben többnyire rossz, szóval érdekes és súlyos ez a történet, mondjuk engem egyik banda se hoz lázba, pedig a korai Born from pain egész ügyes volt!

november 20.,
november 21.,