Chromechoes Production hírek

Noha december közepétől – pontosabban a kétlemezes Narcollapse Vol. 1 kiadását követően – a Chromechoes Production kifelé nem mutatott túl nagy aktivitást, attól még a felszín alatt igenis számtalan új ötlet kelt szárnyra, netán öltött formát.
Egyrészt azon voltunk, hogy minél több minőségi zenekarnak tudjunk ezután segítséget nyújtani hosszútávon: így mára elmondhatjuk, hogy a marionette ID, a Sonar, a Képzelt Város és az Alvwen Wintwex; valamint az angol …And The Earth Swarmed With Them., és a bécsi Rika mind-mind csatlakoztak a ’CEP belső köréhez. Az alábbi összefogás első eredményeként jegyezhetjük, hogy március másodikától egyaránt letölthetővé válik a Rika 2006-os s/t debütalbuma; az Alvwen Wintwex első EP-je, a Cubeplanet; valamint a Képzelt Város tavalyi debütálása, a Csend utca, melyet még idén (a számtalan koncert mellett) követni fog egy újabb kiadvány – arról nem is beszélve, hogy ott mutatkozik be a banda új csellistája is.
Másrészt azon ügyködtünk, hogy – ígéretünkhöz hűen – megpróbáljunk nyitni a koncertszervezés felé. Természetesen semmi sem történik egyik napról a másikra, ám a Signal.Failure Bookinggal karöltve már idén is megrendezésre került két nagyobb lélegzetvételű, ám legbelül mégis underground koncert: januárban a svéd pg.lost, míg februárban a honfitárs Immanu El ajándékozta meg közönségét egy-egy emlékezetes estével. S ha jelen pillanatban a még szervezés alatt álló koncertekről nem áll módomban nyilatkozni, annyit azért elárulhatok, hogy idén lesz még egynéhány fajsúlyos buli fővárosunk egy-egy eldugott klubjában, szóval legyetek résen.
Harmadrészt az új bandák mellett igyekszünk nem mellőzni a már négy hónapja mellettünk álló formációkat sem. Ennek köszönhető a Roncsipar új – szám szerint harmadik – nagylemeze is, a Betonsivatag Kalifornia, mely (és ezt most tényleg nem „kiadói” nagyzolásból írjuk) a zenekar eddigi legjobb produktuma lett. Ez elsősorban a lemez sokszínűségének köszönhető: számtalan hangulat és érzés találkozik a két bónusznótát felmutató kiadvány belsőbb jelentésrétegein kívül és belül egyaránt, melyek mind-mind egy idegösszeroppanáshoz vezethetők vissza. És azt hiszem, a végeredmény mind őszinteség, mind művészi produkció szempontjából bőven megállja a helyét – arról nem is beszélve, hogy a Roncsipar karakteres, ipari hangzása minden korábbinál kiforrottabb összhatással bír. Az pedig csak tovább emeli Kornélék megbecsülését, hogy idén máris két lekötött splitet tudunk biztosítani: az év első felében lát napvilágot a Zoisite-tal és Drone’Osh Tot-tal közös kiadvány, míg a névváltoztatáson, és többszöri tagcserén átesett Them On Grail-lel megosztott felvétel csak őszre várható. Negyedrészt pedig szeretném megemlíteni, hogy hamarosan megjelenik a ch’ROMLAP névre keresztelt fanzine első száma, mely művészeti és humor-tartalma mellett két-két oldalt szorít majd CEP-es bandák bemutatására is.
Zárásként pedig muszáj megemlítenem az olyan hosszútávra szóló terveinket, mint a materiális kiadás bevezetése; a bakelitgyártás; valamint a turnészervezés. Ám ez talán pont elég mennyiségű és minőségű információ ahhoz, hogy a decemberre tervezett Narcollapse Vol.2-ig ne is mondjunk semmit, hanem csak tegyük a dolgunkat.
Köszönjük a figyelmeteket:
Chromechoes Production

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.