Megjelent a friss Blind Myself lemez – Közönségtalálkozó

Vedd meg az új Blind MyselfBudapest, 7 fok, eső” lemezt magától a zenekartól, és egyből dedikáltasd is velük. Időpont: jövő hét kedd (2009.03.24.) 14-től 19 óráig!!! Helyszín: Merlin kávézója (a Deák tér közelében, Gerlóczy utca).
Mindenki matricát és plakátot is kap ajándékba. Ha csak dumálgatni és lógni szeretnél a bandatagokkal, akkor is gyere!
A „Budapest, 7 fok, eső” CD/DVD 2000 Ft-ba kerül.A helyszínen pólókat is lehet majd kapni.
Ugyanaznap lesz a „Budapest, 7 fok, eső” klippremierje is.
A YOUTUBE-ra és a MYSPACE-re felkerült a Lost In Time című Blind dal koncertfelvétele Téglás Zolival.


_ELVALASZTO_
A teljes koncertanyag az új lemez DVD mellékletén található meg.

Az 1995-ben alakult csapat eredeti felállásából mára csupán a hazai zenei paletta egyik legsokoldalúbb egyénisége, Tóth Gergő van a Blind-ban, ám mindez nem akadályozta meg őt és a többi tagot abban, hogy 2009-ben ismét egy igényesen összepakolt és remélhetőleg hatalmas meglepetés okozó anyaggal rukkoljanak elő. A lemez érdekessége, hogy először hallhatunk majd Blind dalokat magyar nyelven megszólalni. A dalszövegek megalkotásában az Isten Háta Mögött frontembere, Pálinkás Tamás (Palika) is besegített.

A kiadvány érdekessége továbbá, hogy a Budapest, 7 fok, eső című lemezhez (melynek címe már önmagában is sokat enged sejtetni a tartalmat illetően – egy DVD is jár majd melyen a tavaly decemberi PeCsa koncert teljes felvétele mellett megtalálható lesz három Blind-klip, illetve egy rövid stúdiózós anyagot is megnézhetnek azok, akikhez eljut a kiadvány. A DVD-n Loránt Demeter dolgozott, így a minőség és a látvány tökéletessége felől senkinek sem lehet kétsége.
A Budapest, 7 fok, eső március 9-én fog megjelenni az Edge Records gondozásában, illetve rövidesen előrendelhető lesz az új Blind webshopból is, érdemes tehát rendszeresen látogatni a csapat webes felületeit. Február 23-tól pedig 3 nóta ingyenesen letölthető a www.blindmyself.com oldalról!
Vendégként szerepelnek a lemezen:
Both Miklós – szólógitár (Painkiller)
Varga Zoltán – szólógitár (Szemgerenda)
 

Megjelent a friss Blind Myself lemez – Közönségtalálkozó (11 komment)

  • haragsick haragsick szerint:

    [quote=emp:89815b85]
    Kövezés elmarad, de azért nekem a Death a death. 😀
    [/quote:89815b85]

    uaaaghhh (gun)

  • haragsick haragsick szerint:

    [quote=alcapone:89815b85]
    A Triviummal nem élek, pedig már próbálták rám tukmálni -a Protest the Heroval, meg a Parkway Driveal együtt de kösz- nem. Úgyhogy ezért nem hallom:-)

    „(lassan az az érzésem, hogy lázadó tiniből átmegyek „a mi időnkben bezzeg”-et kántáló fogatlan vén faszba.”
    Még ez jobb, mert én egyre trú féjszebb leszek. És én még eladtama a félmarék Immortal meg Satyricon cd-imet nyehhhh.
    A Morbid Angelről meg annyit, hogy van néhány rongyosra hallgatott kazettájuk a gyűjteményben, most már esedékes cd-n is beszerezni őket. Jó formán szaré-húgyé megtehetem. Na ezt a kórságosok nem mondhatják el magukról. Ugyanúgy, ahogy a gyári hanghordozó birtoklást sem, ezért mennek majd ők a levesbe. m/
    Amúgy mindez a mostanában hallgatott ’80-as évekbeli zenének köszönhető(részben nosztalgia, de bőven akad hiánypótlás is).
    De itt legalább nem egymás vérét szívjuk, hanem közösen fellépünk valami mellett, vagy ellen aminek úgy is utálkozás a vége. Egy darabig most már befogom a pofámat.
    [/quote:89815b85]

    Nyugodtan mondjad, nem csak a te szemed égeti a forróvas, amit egyesek addig ütnek, míg lehet… aki nem vak és nem hülye észreveszi a parasztvakítást és az anyagias lételemeket.
    Morbid Angel pedig gaci nagy alap, a death metál királyai, számomra nagyobbak, mint a Death :} na lehet kövezni 😛

  • alcapone alcapone szerint:

    A Triviummal nem élek, pedig már próbálták rám tukmálni -a Protest the Heroval, meg a Parkway Driveal együtt de kösz- nem. Úgyhogy ezért nem hallom:-)

    „(lassan az az érzésem, hogy lázadó tiniből átmegyek „a mi időnkben bezzeg”-et kántáló fogatlan vén faszba.”
    Még ez jobb, mert én egyre trú féjszebb leszek. És én még eladtama a félmarék Immortal meg Satyricon cd-imet nyehhhh.
    A Morbid Angelről meg annyit, hogy van néhány rongyosra hallgatott kazettájuk a gyűjteményben, most már esedékes cd-n is beszerezni őket. Jó formán szaré-húgyé megtehetem. Na ezt a kórságosok nem mondhatják el magukról. Ugyanúgy, ahogy a gyári hanghordozó birtoklást sem, ezért mennek majd ők a levesbe. m/
    Amúgy mindez a mostanában hallgatott ’80-as évekbeli zenének köszönhető(részben nosztalgia, de bőven akad hiánypótlás is).
    De itt legalább nem egymás vérét szívjuk, hanem közösen fellépünk valami mellett, vagy ellen aminek úgy is utálkozás a vége. Egy darabig most már befogom a pofámat.

  • haragsick haragsick szerint:

    [quote=emp:89815b85]
    Én maradnék Antonín Dvořák-nál ha szabad. :-$
    [/quote:89815b85]

    A kis fasiszta elitista gedva :}} odaaaanééé :} amúgy van egy noise arc (bizonyos Vorak), aki éppen Dvorak és Wagner inspiratív reinkarnációját állította elő 2 lemezen is, egész hallgathatóak, bár ezekhez a posztmodern dolgokhoz kellenek azért idegek is :}

  • haragsick haragsick szerint:

    [quote=alcapone:89815b85]
    Amúgy egyenes gerinc ide vagy oda ezek még jobban pofára fognak esni, mint a nevesincs eltünt zenekarok. Mert azoknak a lemezeit bizonyos időközönként csekély példányszámban kiadják újra (Exhorder satöbbi)csak az ilyen műértők kedvéért amilyen én is vagyok, míg emezek odáig süllyednek, hogy már mindenkinek elege lesz belőlük a halál faszára. A rajongóiuk meg úgy járnak, mint a ’80-as évek nagy divat hullámainak mai túlélői: bele olvadnak a hétköznapok forgatagába. Csak mi maradunk meg trú fésznek:-)

    A heavy metalos elemek kórságosításáról meg annyit, hogy én még nem nagyon hallom. De legyen igazad és akkor bekaphatja az összes kórságos 15-18 éves (meg az idősebbek is, főleg a csajok), mert ma trend fikázni a heavy metalt úgyhogy azt sem tudják mi az.
    [/quote:89815b85]

    Igazad van nagyjából :}
    Bár én elismerem majd azt a metalcore bandát, amely a 3-4 éve divatban pörgő kliséket 10 év múlva is gyártja – akkor már nem a pénzért és sikerért, hanem mert megtanult zenélni és azokon nőtt fel, amiken a mai fiatalok. Szerintem 15 év múlva megint adnak majd ki kisebb és elfelejtett metalcore bandák lemezeit, ahogy én is megvettem az első spiltjét a Caliban vs. Heaven Shall Burn – The Split Program I-et vagy a korai Zao-kat vagy a Nyari – Your nation is dead 99-es nagylemezét, ezek nagyon gyilkos korongok – hidd el nekem (szerintem annyira ismersz, hogy tudd, fost nem szokásom hallgatni).
    A heavy metál tőlem kurva távol esik, amikor elkezdtem metálokat hallgatni 12 évesen akkor Gunsot meg Metallicát (a master és a justice mesterművek), aztán Pantera (Vulgar és Cowboys etalonok), Sepultura (Chaos AD. és Aires – szintén alapok), aztán Cannibal Corpse, Deicide, Death, Napalm Death, Carcass, Morbid Angel (naa nekik minden albumuk alap!!!), szóval nálam kimaradt a heavy dolog, ellhallgatom én, de nem érzem át, s hogy jön be a heavy a metalcore-ba? Az új Embers-ben rendesen van, de hogy ne hazai puhányokat mondjak, olvassad el az All That Remains kritikám :}

    Amúgy az old school is divat lett mostanában meg a rockabili is, sőt egyes körökben a kísérleti ipari és drone noise dolgok is, sajnos minden lassan divat lesz, ezért azt mondom hallgassunk Muszorgszkij-t (a legnagyobb orosz depresszor vodka klassikust) vagy Rachmaninov-ot (szintén orosz klasszikus és a misztikus halál komoly zenei megteremtője) vagy Liszret és Bartókot, ezek nem divatok – pedig értékessek. És Poe és Stephen King helyett olvassunk Dosztojevszkij-t és Mikszáth-ot, esetleg Goncharev és Maupassant (a novellái iszonyat ott vannak) vagy Balzac…

    Komolyra fordítva a szót (az imént nem poénkodtam, azok alkotások, nem összehordott fostalicskák), azt olvassuk, nézzük és hallgatjuk, ami tetszik, a generációj közti differencia determinálja azt amin fenn akadunk, túl kell ezen lépni, és hagyni a picsába hogy Jakab Zoli még hízzon pár kg-ot, mert ha a HC hanyatlása nem is, de a koleszterin elviszi a picsába :}

  • alcapone alcapone szerint:

    Amúgy egyenes gerinc ide vagy oda ezek még jobban pofára fognak esni, mint a nevesincs eltünt zenekarok. Mert azoknak a lemezeit bizonyos időközönként csekély példányszámban kiadják újra (Exhorder satöbbi)csak az ilyen műértők kedvéért amilyen én is vagyok, míg emezek odáig süllyednek, hogy már mindenkinek elege lesz belőlük a halál faszára. A rajongóiuk meg úgy járnak, mint a ’80-as évek nagy divat hullámainak mai túlélői: bele olvadnak a hétköznapok forgatagába. Csak mi maradunk meg trú fésznek:-)

    A heavy metalos elemek kórságosításáról meg annyit, hogy én még nem nagyon hallom. De legyen igazad és akkor bekaphatja az összes kórságos 15-18 éves (meg az idősebbek is, főleg a csajok), mert ma trend fikázni a heavy metalt úgyhogy azt sem tudják mi az.

  • haragsick haragsick szerint:

    Téglási Zoli kinn született már, szülei magyarok, szerintem egy normális srác és az Ignite egy lemezét anno a hammernél akciósan megvettem egy ezresért, annyit megért, nem vagyok rajongó, de ellehet hallgatni, más kérdés hogy a nemzeti identitás és magyarkodás onnan nem nehéz, ahol nem kell úgy szembenézni a miden napokkal, mint idehaza.

    Gergő kilépett a BPRNR-ból, de ettől függetlenül továbbra is annak szervezésében nyalatja a seggét, mellesleg ő is egy normális srác, és a korai anyagjaikat szerettem. Ez a kilépés, amúgy olyan mint az a kurva, amelyik már megtért, de azért jópénzért szétrakja a lábát, mert addig kell ütni a vasat, amíg az forró, és ez a jellemző az egész trendcore dologra (ezért ennyire pénzéhes a dolog) és ennek moráljában boklászik a Blind Myself és a BPRNR is, mert lehet köpködni őket és megszólni – vagyunk páran, akik elítéljük azt amit tesznek, de a többségnek tetszik, és a gerincességből ma már nem lehet megélni, sok olyan banda volt-van s talán még lesz is, amelyek a csontjaik egyenesek maradtak, el is tűntek a sülyesztőben, úgy hogy még jóformán a nevük se maradt fenn. Nagyjából ez a helyzet, amúgy a metalcore új vonalában úgy érzem, hogy a heavy ás power témák beiktatása zajlik, ezekkel ugyanis lehet még új perspektívát produkálni – kicsit ellőtt poén már, de a 15 évesek ezt is megfogják enni. Amúgy ha belegondoltok rengeteg BPRNR banda és divatcore hazai banda égeti be magát itt-ott, had ne mondjak neveket, érti akinek érteni kell. S tudjátok lényegében a mai 15-18 éveseket sincs teljes jogunk megszólni, ők ezeket nőttek fel nekik ez a jó, az más kérdés, hogy ha volna bennük igény alá ásnának a gyökereknek, melyek akkor voltak nagyok, mikor mi tinik… a másik pedig és itt az érem újabb oldala, a thrash metal 80-as évek közepétől végéig volt trend, aztán a 80-as évek vége és 90-es évek eleje a death metálé volt, majd volt egy gothic és nu metál korszak aztán pedig 96 körül a black metál. Nézzetek utána, hogy a műfajok nagy képviselői mikor alakultak és melyik stílusban mikor volt a legnagyobb aktivitás… Minden trend végén sok banda tűnik el, és sok pofán köpve magát átalakul, mi pedig az egykori nagy hordákat dicsőítjük, holott ők is csak egy hullámot lovagoltak meg anno… kissé szánalmas a zeneipar, de mivel a pénzről szól és a fényekről, így ezek evidens keserű cukrok.

    De hogy legyen valami jó hírem is, Imivel a napokban állítjuk össze a kérdéseket a Brutal Truth-nak, akinek valami speckó kérdezni valója van, az PM-be tegye meg nálam, no alá szóóógája! :}

    haragos SICK m/

  • alcapone alcapone szerint:

    vesetájékit?
    mármint húgyot?:-)

  • alcapone alcapone szerint:

    „jófej, csak a zene szar”
    egyetértek, kösz
    amúgy meg budapest rákenról meg máni$máni$máni
    ezek a szavak jutottak még eszembe.

  • alcapone alcapone szerint:

    Valaki el tudná mesélni ki is ez a Zoli? Távolba szakadt hazánk fia vagy kinti magyar származású szülők gyereke. Mer’ én olyat hallottam, hogy talán magyar és ahogy kiment el is felejtett magyarul.