Vágtázó Életerő

2009. április 25-én, szombaton este 8 órakor a Petőfi Csarnokban lép fel Grandpierre Attila (VHK), Németh László Fritz (VHK), Balatoni Boli Endre (VHK), Mestyán Ádám (VHK), Molnár Lujo (VHK), Molnár Kristóf (YAVA), hogy egy fantasztikus és emlékezetes esten megidézzék a VHK korszakának zenébe, produkcióba, látványba öntött életérzését. Alkalmi formációjukat Vágtázó Életerő-nek nevezték el. Ahogy Grandpierre Atilla fogalmazott: „azért jöttek létre, hogy kilenc év után újra a Földre hozzák a VHK örök lángokban fürdő zenéjét.”
A koncert után VHK DJ-buli hajnalig! A talpalávalóról Boli (VHK) gondoskodik.

A Pecsa Galériában április 8. és május 10. között tekinthető meg naponta 9 órától 19 óráig Barcsik Géza grafikusművész „VHK–idéző” című kiállítása. A kiállítást megnyitja: dr. Czakó Sándor, a VHK ex-gitárosa, április 8-án 15.30-kor
_ELVALASZTO_

A Vágtázó Halottkémek beírta magát a történelembe.
A VHK vadító mámor, csontokba égő őserő. Az egyetlen eredeti magyar zenekar, amelyik a világon bárhol megállja a helyét. Zenéje őseredeti, ott él mindannyiunk közös mélytudatában. Szövegei egyedülállóak, izzó látomások, elröpítenek egy örök fényekben égő Világmindenségbe. A VHK a mai világ hamis álarca mögött izzó varázslatos tündérvilág zenekara, tanúsága annak, hogy a modern ember is képes teljesen ép emberi lény mivoltában érezni. A VHK álom, utazás az élő Világegyetembe, a szenvedély végtelen, megalkuvás nélküli mélyrétegeibe. Egyedülálló zenekar, amelyik először vált Nyugaton igazi kultikus zenekarrá, ahol megkapta a címet: minden idők legjobb etno-punk bandája. A Vágtázó Életerő azért jött létre, hogy kilenc év után újra a Földre hozza a VHK örök lángokban fürdő zenéjét. A VHK ősrobbanás eltemetett reményeink cseppkőbarlangjában. A VHK őrjítő emlék a káprázatos jövőből. Ördögűzés, harc az emberré válásért. Megmutatja, hogy lehet másként is élni!

A Vágtázó Életerő és a Vágtázó Halottkémek között kapcsolatot jelent, hogy az új zenekar öt tagja a VHK-ban együtt zenélt, a hatodik a dobos, Szabó Kristóf, aki már évek óta együtt játszik a VHK-s Fritz-cel és Ádámmal a Yava zenekarban. A koncert felidézi a legendás VHK zenekar emlékét, életben tartva e zenekar munkásságát. A VHK számain kívül a Vágtázó Életerő új számokat is bemutat. A tervezett koncert hű a VHK-s hagyományokhoz, a nagy slágerek mellett az új számok és a színpadon születő örömzene zenei életünk kiemelkedő eseménye lesz. Várható, hogy országszerte és Nyugat-Európából is sokan érkeznek majd az eseményre. A koncert tiszteletadás a Vágtázó Halottkémeknek.

A zenekar tagjai: Grandpierre Atilla (VHK, VCSSZ); Balatoni Boli Endre (VHK, Narco Polo); Mestyán Ádám (VHK); Molnár Lujó (VHK, Világfa); Németh László Fritz (VHK, Yava); Szabó Kristóf (Yava, Stonehenge).
A koncert után VHK–buli hajnalig! A talpalávalóról Boli (VHK) gondoskodik.

Hexvessel Hexvessel
április 24.