42. WMD-Days

Egyetlen rendes Watch My Dying rajongó se csináljon magának programot augusztus 7-8-ra, ugyanis WMD-Days-re fog jönni. A 3 megrendezett és 38 kihagyott D-Days után itt a 42. Teljesen irreális gondolat, hogy ezt a fesztivált megrendezzük 41-szer, és utána nagy ünneplés közepette a 42-et. Ha így nézed, teljesen logikus döntés, hogy már most megrendezzük a 42-et, és nem piszmogunk azzal a tök fölösleges maradék harminc8cal. Persze felmerülhet a kérdés, hogy akkor hányadik lesz a következő 4., 5. esetleg 43. Nos ez egy másik történet, mert az idei így szól: Egy csomó koncert, WMD hagymásbab mint mindig a bérleteseknek, tehetségkutató, mert tavaly jól sikerült. Megjegyzem, lehet még jelentkezni, és meg is éri, mert plö nem egy tavalyi versenyzőt idén fellépőként üdvözölhettek a D-days-en…meg amúgy is, jó buli, meg jók a nyeremények (Rock-Port vásárlási utalvány, Hangszerarzenál/Rebel Hangszer egyszeri endorseri engedmény, Cyanide Sound Studio az első három helyezett sávjait demónak megkeveri). Idén megtartjuk a tavaly, eső által elmosott focibajnokságot is. És most már az sem érdekes, ha esik. Röviden, lesz két zenész, egy újságíró (csaknem a teljes heavymetal.hu stáb képviselteti magát a rendezvényen) és három rajongói csapat, amelyeket egymásnak eresztünk. A 4-5 fős csapatokba jelentkezni a helyszínen lehet. Ha minden jól megy koncertek után lesz „mit hallgatsz most live party”, azaz mindenki hozhat valamilyen kedvenc muzsikát cd-n, vagy mp3-ban és lejátsszuk. Nem baj, ha nem metal. Sőt lehet akármi, hisz ebben a rovatban pont az a szép, hogy mindenféle zenét megismerhetsz olyanoktól, akik egyébként WMD-t is hallgatnak. Nem utolsósorban itt lesz a Moebius klip premierje, csak nektek. Ez egyébként animációs film. Punnyadásképpen pedig megnézünk valami jó Bud Spencer mozit.. vagy mást. Stb, stb, ja és a családias hangulat megtartásának érdekében, lelimitáltuk a belépők számát 242-re, de ez nem igaz, csak reklámfogás..
Jómagunk, egyébként készülünk néhány olyan nótával, is, amit máshol nem nagyon szoktunk játszani. És persze eszünk, iszunk, alszunk, beszélgetünk, meg minden.
_ELVALASZTO_

Az első nap főbandája a Cadaveres lesz, akik a két nagylemezzel a hátuk mögött az egyik legrutinosabb koncertbanda hírében állnak és nem mellesleg bejárták már a fél kontinenst. Az ő koncertjük után debütál a Bloodiest projekt, akik Terrorizer, Napalm Death hatású grindcore-t nyomnak és olyan elismert horror képregény hősök tudhatók a soraik között, mint Frostdemon, Loco Emperador, Garra Gigante és Sargento Garcia. A Slytract a magyar death metal új reménysége, akiknek Explanation:Unknown debütalbumuk osztrák kiadónál jelent meg, és mellékesen az énekes/gitáros Melegh Gábor Svédországba jártában, meghívást kapott arra, hogy bulizzon példaképével, Peter Tagtrennel. A Nasmith a magyar metal underground egyik nagy jövő előtt álló a bandája. Zenéjük a Killswitch Engage féle dallamos metalcore, a Black Label Society sörmetal és az Eighteen Visions féle aréna rock keveréke. A Holy Shit! Esztergom legújabb punk’n roll üdvöskéje, már évek óta sikerrel kapirgálnak a kis magyar underground szemétdombon, Győrtől Nyíregyházáig. A felvidéki, gótikus metalban utazó Neurasthania a tavaly tehetségkutató harmadik helyezettje. Második nap a szintén tavaly megmérettetett Cryptic Remains következik. A technikás death metalban utazó csapat a jövő meglepetésbandája lehet. A mentális pajszerrel harcoló Dózer.hu tavaly már járt nálunk és sikeresen bomlasztotta elménket smartcore-jával. Az MWS a pilisi kistérség legkeményebb zenekara, de mellesleg a legkiválóbban ők játsszák hazánkban az SOD, MOD, Municipal Waste féle crossovert. Az Angelus első albuma, a Halhatatlantalanítás tavasszal mart az arcunkba, és a lányok (na meg Kolos bácsi) azóta rengeteg kritikai elismerést gyűjtöttek be. Kegyetlen aprítás várható a koncertjükön. A Watch My Dying zárja a kétnapos mókát a szokásosan hosszú családias koncerttel.

Szóval kedves WMD fanok mondjátok le az augusztus 7-8-i családi programokat, sőt hozzátok el a családot. Mi is visszük! És gyertek el Csolnokra a 42. WMD-Days-re.

Készült a tavalyi buli legjobb pillanataiból egy DDays-hez reklám spot, amit itt nézhettek meg:



Program:
1. nap, augusztus 7. péntek

12:00 Kapunyitás
15:00 Tehetségkutató első nap
17:30 Neurasthenia
18:20 Holy Shit
19:20 Nasmith
20.20 Slytract
21:20 Cadaveres
22:30 Bloodiest

2. nap, augusztus 8.
11:00 Hagymásbabfőzés
11:00 Foci
14:00 Tehetségkutató második zenekar
17:00 Cryptic Remains
17:40 Tehetségkutató eredményhirdetés
18:00 Dózer.hu
19:00 MWS
20:00 Angelus
21:00 WMD

Info: http://watchmydying.com/wmddays/

Egyéb WMD hírek

Meghallgatható az Éter is a Moebius-ról a WMD Myspacen. A számban BZ a Wendigo-ból vendégeskedik. Akik ott voltak a Moebius party-n az Afterben már hallhatták élőben is a nótát.
Az eddigi fesztiválfellépések nagyon jól alakultak. Annak meg külön örültünk, hogy volt olyan szabadtéri bulink is, ahol nem esett az eső. Úgy tűnik, hogy az új dalok is kezdenek megragadni a fejben, mivel már beértek az friss közönségkedvencek. Természetesen a bulikon is hozzá lehet jutni a WMD cuccokhoz. Úgyhogy akinek nincsen kedve megrendelni a netről a kacatokat, nyugodtan vásárolhat a koncerteken.
Ja, és Erdélyben is kapható a Moebius: www.pr.rockpolis-media.com vagy www.rockpolis-media.com

…és van megint turnénapló a WMD oldalon, ráadásul az első ilyen jellegű írás Imitől!
Ősszel természetesen beindítjuk Ford Prefektet és rengeteg klubban fogjuk bemutatni a Moebius-t. Az első komoly „esősévszakindító” party szeptember 19-én lesz a Diesel Klubban, ahol többek között a Dalriada és a Cadaveres társaságában játszunk, a 7. Stagediving Fesztivál keretén belül.
Watch My Dying koncertek:

2009. augusztus 7-8.
Csolnok, WMD-Days
2009. augusztus 21-20.
Kazincbarcika, Kasza
2009. augusztus 27.
Szeged, Szin


II. DDays Tehetségkutató
2009. augusztus 7-8.
Csolnok, Rendezvénypark

Mivel rengeteg olyan zenekar van, akik ügyesek, de nincsen lehetőségük megmérettetésre, bemutatkozásra, ezért úgy gondoltuk, hogy megszervezzük a DDays Zenei Tehetségkutatót a WMD-Days keretein belül.
A tavaly volt először DDays tehetségkutató, amit szeretnénk idén újra megrendezni. Az eseményre augusztus 8-9-én, péntek és szombat délután 15 órától kerül sor Csolnokon (Esztergomtól 10 km-re), a Rendezvényparkban.
Minden zenekarnak két saját (nem egyet, nem hármat, nem másét) számot kell előadnia. A maximális játékidő 15 perc lehet.

A zsűri tagjai: Szabó Rajmond (Nasmith – ének), Veres Gábor (Watch My Dying – ének), Melegh Gábor (Slytract – ének/gitár), Downer és Hajas (heavymetal.hu).

A zenekarok értékelése 2 elemből tevődik össze: 50% közönségszavazat; 50% zsűri szavazat.
A koncerteket felvesszük sávonként és a buli után pár nappal postázzuk. Ha jól játszatok, akkor az alapanyagból még egy demót is lehet készíteni, de mindenképpen tanulságos egy élő felvétel.
A díjakat a székesfehérvári ROCK PORT Hangszerbolt (Távírda u. 13. Tel.: 22/503-861), a Rebel/Hangszerarzenál és a Cyanide Sound Studio ajánlották fel, amelyek vásárlási utalványok, egyszeri endorseri kedvezmény és demókeverés. Az egyik fődíj egy esztergomi koncert lesz a Watch My Dying társaságában.
A fellépő zenekaroknak saját maguknak kell biztosítani gitárfejeket, pergődobot, lábgépet, állványokat, cintányérokat,
dobszéket és természetesen a hangszereket. A szervezőség biztosítja a gitárládákat és az alap dobfelszerelést.
Információ: http://watchmydying.com/wmddays/
Jelentkezés: nadinho42@gmail.com +36-304-086-242 vagy powerground@gmail.com +36-209-625-429
Üdv
Watch My Dying
Powerground Management