Kalapács – 10 éves a zenekar

Az idén 10. életévébe lépett Kalapács zenekar 2010-ben sem tétlenkedik. Miközben Apokalipszis című albumuk lemezbemutató turnéja zajlik országszerte, folyamatos stúdiómunkákkal telnek a hétköznapok. Egy sereg ajándék kiadvánnyal készül a banda a kerek évfordulóra, ráadásul ezeken a kiadványokkal párhuzamosan készül Kalapács József akusztikus albuma, egyszerűen csak Akusztika címmel.
A banda önálló koncertjein kívül az összes neves fesztiválon fellép idén és jó néhány motoros találkozó vendégeként is látható lesz a nyár folyamán.
Akik Kalapács Józsi színházi szerepléseire is kíváncsiak, augusztusban a Nyíregyházi Mandala Dalszínház vendégeként láthatják az István a király című rockoperában Koppány szerepében, valamint az Egri csillagok című rockoperában Hegedűs Istvánt alakítja majd.
_ELVALASZTO_
A legfontosabb aktualitás azonban most is, mint mindig, a legközelebbi koncert. A közelmúltban vadonatúj rock és rock’n’roll klub nyílt Budapest szívében, a 2-es metró Stadionok megállója mellett. Február 20-án, szombaton, 21 órától igazi best of műsorral készül a Kalapács zenekar a Vadvirág Táncházban való bemutatkozásra. Nem maradnak ki persze az új album dalai sem, de hallhatók lesznek Kalapács Józsi metal-ban töltött 28 évének legpatinásabb dalai is.
A Vadvirág táncház rendkívül olcsó ital- és jegyárakkal vár mindenkit a bulira.

szeptember 17.,
szeptember 18.,
szeptember 20.,