Iron Maiden és a hőguta

Úgy látszik nem csak Blaze Bayley-nek ment el az esze a nagy hőségben (aki Rockmaratonon olyanokat mondott, hogy a metal katonáinak le kell rombolniuk az MTV-t meg a hasonlókat), hanem elődjének és utódjának is, Bruce Dickinson-nak is. Az Iron Maiden jelenleg Észak-Amerikában turnézik, előzenekarként a Dream Theater kíséri őket. A szombati detroiti DTE Energy Music Theatre-ben Bruce a színpadon a következő kijelentéseket tette:
– ez az egyetlen jól működő észak-amerikai turné, az összes többi kudarc
– únja, hogy a nagy amerikai közönségnek mindig ugyanazokat a régi szar számokat kell játszani

Ennek megfelelően a 2 órás műsor alatt összesen 2-3 régi slágert adtak elő és másfél órában toltak olyan új dalokat, amik még meg se jelentek.

Iron Maiden és a hőguta (4 komment)

  • Avatar bsunday szerint:

    És mi voltak azok az új dalok, amiket másfél órában toltak? (Ezt írtátok: „Ennek megfelelően a 2 órás műsor alatt összesen 2-3 régi slágert adtak elő és másfél órában toltak olyan új dalokat, amik még meg se jelentek.”) Azért kérdezem, hogy honnan szedtétek ezt, mert az elmúlt napok amerikai koncertjein csak az El Doradot tolták az új albumról.
    Egyébként nekem alapvetően nem azzal van a bajom, hogy régi számokat tolnak (hatalmas volt két éve a szigetes koncert) és nem is azt akarom, hogy csak új számok legyenek, hanem azt, hogy talán nem folyton ugyanazokat a nótákat kéne nyomatni. Nem igaz, hogy a Hallowed helyett nem lehet Alexander The Great, vagy mondjuk a Numbert nem lehet a Wasted Yearsre lecserélni. Elég sok jó számuk van ahhoz, hogy totál más szettlistával is kiállhatnának koncertről koncertre (a Wrathchildot miért nem lehet a Charlotte-ra lecserélni?).
    Az egyéni dolog, hogy kinek mennyire jön be az új Eddie, viszont az „eddietlenségét” elvitatni szerintem baromság. Voltak nála jóval kevésbbé a régi fazonra emlékeztető Eddie-k is.

  • Avatar bsunday szerint:

    Már nem azért, de ezt honnan szoptátok? Az új albumról csak egy számot tolnak, ami egyébként meg már megjelent. Azért meg nem tudom miért sír mindenki, hogy nem régi számokat nyomatnak, az elmúlt 5 évben kettő olyan turné is volt amikor CSAK a régi dalokat nyomták.
    Az új Eddie meg nem tudom mitől kevébbé Eddie-s mint mondjuk a Sevent Sonos.

  • zemial zemial szerint:

    na majd a közönség meg jól hátat fordít nekik legközelebb.
    Az új lemezről csak a klipnótát hallottam még, de az nem volt éppen meggyőző. És Eddie is eltűnt a borítóról. Vagyis nekem az űrszörnyről nem jut eszembe Edward.

    [url:7d3e0a15]http://rateyourmusic.com/release/album/iron_maiden/the_final_frontier/[/url:7d3e0a15]

  • maniac maniac szerint:

    Csak azt tudnam, hogy Blaze-nek mi baja van a Magyar Televizioval? 😀 (w00t)

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.