Finntroll

A Finntroll zenekar a következő üzenetet tette ki honlapjára:

„Elértünk egy olyan helyzetet, amiben lehetetlennek találjuk azt hogy az énekesünkkel, Wilskával folytassuk a Finntroll zenekar további munkáját. Ezt a döntést nagyon nehéz volt meghozni, de hosszú beszélgetések és mély beszélgetések után végül arra következtetésre jutottunk nekünk folytatnunk kell a zenekar munkáját. Ezért meg kellett válnunk Wilska-tól.”

„Ezúton  is köszönjük a 3 évet amit együtt tölthetünk vele.”

„A Finntroll jelenleg énekest keres, és továbbra is dolgozni fog egy olyan új albumon, aminek 2006 végéig meg kell jeleni. Bár a csapatnak nincs most állandó énekese, nem fogunk egyetlen beütemezett koncertünket sem lemondani.”

 

A zenekar nemrég fejezett be egy rövidebb Észak Amerikai turnét a német veterán thrash metal csapat Sodom társaságában. A csapat is résztvevője a No Mercy Festivals 2006 turnénak ahol fellép még a CANNIBAL CORPSE, KATAKLYSM és LEGION OF THE DAMNED is.