Ghost Toast – kész az első album

Elkészült a debreceni Ghost Toast nevű zenekar első albuma. A Toast in the Shell címre hallgató, leginkább talán post rock kategóriába sorolható kiadvány teljes egészében letölthető a banda honlapjáról.

A zenekart amúgy 2008 őszén alapította Papp László dobos, Stefán János basszusgitáros és Rózsavölgyi Bence gitáros. Hozzájuk csatlakozott 2009 tavaszán Pusker János billentyűs és csellós. A kezdettől fogva csak saját szerzemények írásával foglalkoztak, a négy tag négyféle zenei ízléséből fakadó ötleteket és elgondolkodásokat próbálták a kevés közös pont mentén összeterelni. A zenéjük abszolút közös termés mind a négy tag közel egyenlően vette ki részét az alkotásból. A szerzemények instrumentálisak és ebből fakadóan a megszokottól eltérő szerkezetűek, kicsapongóak, mivel főként improvizációból születtek.
A kezdeti, útkereső időszak – mely az alakulástól 2010 végéig datálható – lezárása a Toast in the Shell. A lemezen hallható „dalok” (idézőjel ugye, mert aki keres, az sem talál vokálokat) sokféle hangulatba és stílusba kapnak bele, többek között megidézik benne Morriconét, Piszkos Harry-t, de játszanak metált, drum n’ bass ritmusokat, a kemény mellé lágyat és még keringőt is.
A céljuk az egésszel elsősorban önmagunk szórakoztatása volt, ami sikerrel járt, remélhetőleg másoknak is tetszik majd. A jövőről annyit, hogy már készülnek az új szerzemények, amelyeket mi hamarabb be is szeretnének fejezni és rögzíteni. Igyekeznek majd még több érdekességgel előrukkolni, ötletek vannak bőven.