Behemoth – az első interjú Nergallal

Megszületett az első interjú Nergal-lal, mióta a zenész leukémiával kórházba került 7 hónappal ezelőtt. Az interjú lényege összefoglalva:
Nergal
jobban van és pár hete szakítottak a menyasszonyával. Már született néhány dal és már idén októberben lesz egy lengyel miniturné, jövőre pedig egy nagyobb kaliberű, beleértve Európát, az Államokat és Ázsiát is, melyeken a színpadi showelemek (ruházat, kiegészítők, maszk, ilyesmi) tovább fejlődnek. Válaszaiban elmondta azt is, hogy súlyos változásokra számíthatunk a Behemoth zenéjében és nem csak szövegileg.
Nergal elmondta azt is, hogy a betegség diagnosztizálása után nagyon rövid időn belül találtak egy tökéletes donort, de nem akarták nyilvánosságra hozni, mert így a metal rajongók tovább és többet foglalkoztak azzal, hogy regisztrálják magukat donornak (ami más embereknek jelenthet egy új esélyt). Elhangzik az is, hogy a rajongók meglepően intenzív segítőkészsége az ügyben megváltoztatta Nergal totális pesszimista nézeteit az emberiségről, ami jelenleg inkább „nincs még minden veszve”-ként írható le.
Elhangzik egy érdekes sztori arról is, hogy mikor Nergal kórházban feküdt, visszasírta a 2004 körüli amerika turnét, ahol kis lyukakban játszottak, kb. $200-t kaptak egy állomásért és egy pizzat vacsorára.
És az is, hogy Nergal szerint az új Iron Maiden az évszázad legrosszabb anyaga.

(A fenti képet Agnieszka Krysiuk készítette)

Behemoth – az első interjú Nergallal (5 komment)

Hexvessel Hexvessel
április 24.