MetalFest – 2012-ben nem lesz magyar állomás

A nemzetközi MetalFest sorozat folytatódik, azonban 2012-ben nem lesz magyar állomás. Jöjjön a szervezők nyilatkozata:
„Azt bizonyára sokan láttátok, hogy gőzerővel folyik a 2012-es MetalFestek szervezése és jövőre még bővül is azon országok sora, ahol megrendezésre kerül a fesztivál. Ami Magyarországot illeti, a MetalFesttel kapcsolatos infóhiánynak megvan a szomorú oka. Rendkívül hosszas egyeztetések után sajnálattal kell bejelentenünk, hogy 2012-ben megszakad a magyar MetalFest sorozat. Még annak ellenére is, hogy a 2011-es fesztivállal kapcsolatban jószerivel csakis pozitív visszajelzéseket kaptunk, mind a fellépők, mind a rendezvény látogatói részéről. A júniusi fesztiválzárás óta azon dolgoztunk, hogy egy vonzó fellépőlistával és elfogadható áron 2012-ben is megvalósíthassuk a fesztivált, úgy, hogy az képes legyen megállni a lábán a nyilvánvalóan tovább súlyosbodott feltételek közepette.
2010-ben és 2011-ben a Hammer Concerts és a Rock The Nation rengeteg energiát, időt és pénzt fektetett a MetalFest hazai megszervezésébe, annak érdekében, hogy Magyarországon is megvalósuljon egy nemzetközi fellépőkre építő, évente megrendezésre kerülő metal fesztivál. A magyar MetalFest megbízható partnere volt a nemzetközi ügynökségeknek, a hazai beszállítóknak és szponzoroknak, ám a rendezvény a jelen viszonyok közepette sajnos nem bizonyult életképesnek.
Mi is úgy látjuk, hogy a mai gazdasági helyzetben a magyar fesztivállátogatók lehetőségei roppant szűkösek. 2011-ben például a cseh MetalFest – közel azonos programmal – jóval több látogatót vonzott, alaposan megfejelve még a 2010-es eredményeket is. Míg az anyagi terhek – a zenekari gázsik, a technikai költségek – nagyjából azonosak mindkét helyen, a gazdasági körülmények, ide értve az adóterheket is, nálunk lényegesen kedvezőtlenebbek, mint bárhol a környező országokban.
Köszönjük az első két MetalFest minden látogatójának a támogatást, és reméljük, hogy a későbbiekben még találkozunk! Addig is javasoljuk, hogy támogassátok jelenlétetekkel a hazai fesztiválokat, a Rockmaratont, a Hegyalját, a Szigetet, a Fezent, amelyek színpadaira 2012-ben is igyekszünk minél több remek nemzetközi bandát eljuttatni. Az osztrák és a horvát MetalFesten pedig örömmel látott vendég minden magyar MetalFest-barát!” – a MetalFest szervezői.

MetalFest – 2012-ben nem lesz magyar állomás (7 komment)

  • izzi-25 izzi-25 szerint:

    A hír rossz, nem örül senki neki, hogy majd ki kell menni „külföldre” fesztiválozni, de kicsit mintha nem tudnátok zöld ágra vergődni ….:) !! (csak akinek inge, ugye…) Na nem zavar, csak mondom.

    10. e ft nem sok 3 napos olyan fesztiválért, mint a Metalfest. Ebben nem lehet apelláta. =) (nyilván önmagában sok pénz, főleg megkeresni..) Jó csapatok voltak, igen. Nem mind…, de sok nagyon jó zene. De nézhetjük a hely oldaláról is, ami szép (zöld!!!), nem a legutolsó hiper szuper hightech, de nekem talán pont ezért bejött …és az ott lévő „pajtásokat” (barát), ismerősöket.. fiúúk, hát ez nem fontos?! A legfontosabbakat írtam le.
    Aki csak 3 bandáért megy ki, és ez a fesztivál „nem az ő műfaja”, az vállalja a napijegyes – sokkal drágább – megoldást.

    Ha tudtok ingyenes klubkoncertről, akkor nekem is szóljatok áááám! (8)

    Csapó 1.

  • carrast69 carrast69 szerint:

    én 10 ezerből megúsztam a fesztiváljegyet, ha jól emlékszem mindkét alkalommal, elővételben, ami 3 napos metal őrületért marhajó felhozatallal egyáltalán nem sok. Ennyi pénzből ma 1.5 klubbulira tudsz elmenni.
    Valamint hogy idén nálunk nem lesz metalfest, mi a társaságommal tuti hogy külföldre megyünk ki, vagy csehekhez vagy lengyelekhez, így ugyanazt a lóvét most kb benzinre fogjuk elbaszni ami a drágább jegyben lett volna benne.

    szar ügy…

  • Avatar tocci szerint:

    Én búsan fejet hajtok a fejlemények előtté. Nagyon élveztem mindkettő fesztivált. Ki kell menni külföldre koncertre ha drága, ha olcsó. A jó oldala, hogy nekünk ez nem olyan körülményes mint egy közelkeleti országnak. 🙂

    [quote=Peredhil:9xy8k3d8]
    U.I.: Franciaországban anno a civilek tüntettek a művészeik, zenészeik fizetéséért! A civilek! Nem ők maguk, hanem a köznép! Nálunk meg mindenkinek az asztalt kell csapkodni, hogy ne vonják már lejjebb a fizut!
    [/quote:9xy8k3d8]

    Ehhez annyit fűznék, hogy a mi történelmünk sajnos nem úgy alakult, hogy az ilyen megmozdulások teljesen magától értetődő részei legyenek az életünknek.

  • abramelin abramelin szerint:

    [quote=Carrast69:55b4eb13]
    akkor emeljétek meg a kurva jegyárat 6ezer forinttal!!!! még akkor is elmennék!!!!
    [/quote:55b4eb13]

    ???? Te amúgy miről beszélsz, az itthoni koncertbelépők irreálisan magasak már így is…

  • carrast69 carrast69 szerint:

    akkor emeljétek meg a kurva jegyárat 6ezer forinttal!!!! még akkor is elmennék!!!!

  • necron necron szerint:

    Helló

    Megdöbbenve olvastam a hírt. Brutális, hogy a gazdasági helyzetünkkel indokolják azt, hogy nem szerveznek ide több fesztivált. Iszonyat szégyen, hogy már az undergroundba is begyűrűzött ez a nyomorúságos helyzet, ami itthon van. Elképesztő, hogy ilyenné vált a nemzetközi megítélésünk és most nem az IMF-re gondolok és más minősítő szervekre (ezeknek a mocskos játékát mindenki ismeri,aki tud olvasni a sorok között), hanem arra, hogy a bandák és a koncertszervezők, mondják azt, hogy „gyerekek ide már nem érdemes menni”. Ez számomra sokkal jobban fáj, mint más (eu-s, nemzetközi) gazdasági megítélés.

    Lassan 2012-t írunk és a jövőkép sötétebb, mint valaha! Felteszem magamban a kérdést, egyáltalán mit várjak itthoni jövőtől, ha fiatalon nem látok mást, csak, hogy süllyedünk beláthatatlan mélységékbe, mind morális, mind gazdasági szempontokból egyaránt?!A románokhoz, ukránokhoz olyan zenekarok szoktak ellátogatni, hogy mi itthon csak vágyakozunk, hej bárcsak itthon lenne ilyen. Egyetértek Beleriand hozzászólásával, hogy nekünk kell menni kimenni a koncertekre, ha azokat már nem hozzák többet ide.

    Minden esetre a zene megmarad és azt az őszinte örömöt senki sem veheti el. Azt mondom élvezze mindenki a zenét, mert ez az igazi menedék és ha mögötte üzlet is van, a zene önmagában tiszta marad!

    azért reménykedjünk…

    üdv

  • beleriand beleriand szerint:

    megszünik itt minden b+
    Gothica, Summer feszt, nem jön ide koncertezni senki
    Sonisphere megél a cseheknél, lengyeleknél, románoknál, bulgároknál, itt nem
    Minden második zenei DVDt Lengyelországban vesznek fel.
    De nem számít, ezek drága fesztiválok, kicsi a látogatottsága nálunk (persze, mert a PECSA, ARÉNA, Stadion bérleti költsége a sok, nem a bandáké), de a nagy látogatottságú, olcsó fesztiválok: Rockmaraton – miért szünnek meg????
    Azért, hogy maradjon a néhány nagy igénytelen discofesztivál: Sziget, VOLT… a külföldi drogosnak, ha bulizni akarsz kinyitod a pénztárcát, aztán oda mész. Támogatva ezzel Gerendai Karcsi Bali nyaralását.
    Én ezen már túltettem magam: be kell ülni egy autóba, kisbuszba, el kell menni külföldre és ez így SOKKAL olcsóbbra jön ki, ott ugyanúgy magyarokkal találkozom, mint itthon….
    szégyen, de ez ma Magyarország…

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.