Elis – itt a vége

A Liechtenstein-i gót csapat pénteken jelentette be, hogy feloszlanak. A csapat eredeti énekesnőjének – Sabine Dünser – tragikus halála után előbb Sandra Schlerettel (ex-Eyes Of Eden) rögzítette a 2009-ben megjelent Catharsis lemezt. Ezután az utóbbi nyolc hónapban a Legenda Aurea-ból és a Felony-ból ismerhető Simone Christinat állt a banda élén, aki nemrég bejelentette távozási szándékát (okként a túl sok stresszt jelölte meg).

A zenekar közleményben köszönte meg a rajongóknak a támogatást és jelezték, hogy a zenéléssel nem hagynak fel, s néhány projekt már itt van a kanyarban. Ezekről a hivatalos Elis honlapon hamarosan hírt adnak.