Hollywood Rose – Bemutatkozik az új gitáros

 
 

2014. december 29-én, hétfőn, a Club 202-ben láthatja utoljára a közönség a Hollywood Rose zenekart az eddigi felállásban. 2015-től ugyanis Fángli Erik erősíti a zenekart a szólógitáros poszton.

„Semmi harag nincs köztünk, Vili úgy érezte, hogy máshol szeretné folytatni a zenei pályafutását.”
– kezdte Dénes Viktor, a HR gitárosa.

„Tulajdonképpen nem is volt gitáros válogatás. Jött a lehetőség és tudtuk, hogy Erik a lehető legjobb választás. Amellett, hogy egy kiváló gitáros, nagy színpadi rutinnal rendelkezik (korábban az ABCD zenekar gitárosa volt), régóta ismerjük és nagyon jó barátunk. Tökéletesen felkészülten érkezett minden próbára, szóval már alig várjuk, hogy a közönség előtt is bizonyíthasson.

Izgalmasnak ígérkezik az év eleje, ugyanis egyből egy holland kanyarral indulunk, ami után nem sokkal egy budapesti klub buli következik. Nem tervezünk nagyobb fellépést tavasszal Budapesten, ehelyett próbálunk többet játszani kis klubokban, hogy visszahozzuk azt a hangulatot, amikor egész közeli kontaktusba kerülhet a zenekar a közönséggel. Ráadásul így sokak örömére belefér majd egy vagy két saját számos koncert is, hiszen a saját számok írása nem áll meg, sőt Erik miatt egy új erőt, színt kap. Emellett nem tettünk le arról sem, hogy nyáron újból legyen Hollywood Rose Tábor. A tavaszról és a nyárról is folyamatosan informálódhattok a zenekar Facebook oldalán, vagy weboldalán. ”

„Természetesen a december 29-i koncerten Eriket is láthatjátok már pár számban a Club 202-ben.”

A koncert tehát: 2014. december 29., hétfő, 1116, Budapest, Club 202, Fehérvári u. 202.