Niburta – Komoly változások


A csapat hírlevele:

„Az elmúlt években rengeteg szeretet, megbecsülést, örömet kaptunk Tőletek, amit talán soha nem fogunk tudni érdeme szerint meghálálni, de rajta vagyunk!
Számos dolog változófélben van a zenekarban, úgy gondoltuk, ezeket egy kalap alatt elétek tárjuk. Íme:
Először is köszönjük az EP remek fogadtatását, reméljük a koncerteken is hasonlóképpen fogjátok élvezni a dalokat. Szeretnénk megnyugtatni mindenkit, hogy nem ülünk egy percig sem a ’ReSet’ EP babérjain, javában készül az új lemez, amit mindenképpen szeretnénk a fa alá rakni idén. Ezen az albumon azonban másképpen fogunk dolgozni, mint az előbbieken.
Az egyik legfontosabb bejelenteni valónk, hogy Horváth Martina Veronika és a Niburta zenekar útjai elváltak, szeretetben és barátságban. Sokat köszönhetünk egymásnak és magas színvonalú és kitartó munkájáért hálásak vagyunk.
Álljanak itt az ő szavai :
„Kedves barátok, rajongók!
Zenei együttműködésem a Niburta zenekarral 3 mozgalmas év után véget ért.
Köszönöm a kedvességet, szeretetet, rajongást és az energiát, amit kaptam tőletek ez alatt az időszak alatt és remélem, hogy a produkciómmal sikerült ezt viszonoznom nektek
Természetesen az énekléstől nem veszek búcsút.
Láthattok és hallhattok majd új zenei projektekben, formációkban, szóval legyetek résen!
A zenekarnak további sok sikert kívánok, nektek pedig további jó ugrálást a koncerteken!
m/”
Utódját februárban jelentjük be, megtaláltuk már a megfelelő énekesnőt, aki passzol ahhoz az irányhoz, amerre a zenekar tart.
Ez az irány pedig olyan hangzásvilágot, koncepciót jelent, amit a ’ReSet’ EP-vel megalapoztunk.



Akik követik ezt a zenekart egy ideje, azok tudják, hogy mindig is szerettük a kihívásokat és az újdonságokat. Nos, ez most sincs másképp.
A ’Dive into Ascension’ címre keresztelt anyagon mélyebb, komolyabb, filozofikusabb kérdéskörökkel foglalkozunk mint eddig, zeneiségben is elkalandozunk a Közel- és Távol-Kelet tájaira.
Az elmúlt néhány év sok tapasztalatot hozott a számunkra. Sajnos néhány koncert alkalmával nem tudtuk azt a hangzást visszaadni Nektek, amit mi elvártunk volna illetve megérdemeltek azért, amiért eljöttök, kifizetitek a belépőt, sőt, gyakran több száz kilométert utaztok. Sokszor a hely szűkössége, sokszor a technika (hiánya), sokszor a szervezési problémák tréfáltak meg minket, és minden alkalommal letörtünk, ha nem tudtuk az elvárható minőséget nyújtani. A 9, de néha 10 fős csapat erejét felülmúlva ment, csinálta, de sokuktól már nem elvárható, hogy civil életük mellett beletegyék azt a munkát, amit eddig.
A tanulságok levonása után a következőkre jutottunk: a Niburta zenekart a jövőben 5 állandó tag fogja alkotni, Krieser János gitáros, Hormai Balázs frontember, Rab Attila basszusgitáros, Leindler Milán dobos, és az ötödik, bejelentésre váró énekesnő. Ez nem jelenti azt, hogy az eddigi zenészekkel, úgy mint Szilágyi Mártonnal, vagy Kristóf Istvánnal, Nagy Balázzsal, Simon Istvánnal és Gerényi Dórival nem találkozhattok majd, nem hallhatjátok a játékukat a készülő albumon. Az együttműködés megmarad velük, a Niburta zeneiségéhez elengedhetetlenek, az ő kezük nyomán alakult ki, általuk is lett olyan, amilyen most.
Koncerteken a minőségi hangzást és előadást ez az 5 fő és a sampler fogja garantálni. Rengeteg vívódás, fejcsóválás, kásás hangzású koncert és sípoló mikrofon után jutottunk erre a döntésre.
Ami biztos, hogy a Niburta töretlenül dolgozik, merítünk abból a szeretetből, amit kapunk Tőletek, és olyan koncertekkel és albummal örvendeztetünk meg Titeket 2015-ben, amire reményeink szerint elismerően lehet csettinteni majd és azt mondani utána egy sör mellett: na, ez valami újdonság megint!”
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.