As Karma Brings – bemutatkozás

Az As Karma Brings nemrég készítette el első videóklipjét. A csapatról a következőket osztotta meg levelében a gitáros Sándor Henrik:

„A zenekar 2013 februárjában alakult, kezdetben még metalcore/deatcore hatások voltak a jellemzők, későbbiekben azonban a melodikus vonásokat elhagyva alakult ki jelenlegi stílusunk.
Salgótarjáni fiatalok vagyunk, pesti székhellyel. 2013 decemberében adtuk ki az első demó felvételünket Karma brings címmel. Az ezt követő esztendő aktív próbatermi munkával és koncertezéssel telt. Majd úgy éreztük, hogy eljött az ideje egy komolyabb minőségű felvétel elkészítéséhez, amit a No Silence stúdiójában kreáltuk meg. A klipet a Paradoxon stúdió legénységével forgattuk, Jakubovics Gergő vezetésével. Célunk megpróbálni átadni egy olyan atmoszférát ami szélsőségesebb a mai trendektől.
Zenekar tagjai: Mihalik Dávid, Sándor Henrik – gitár, Ürmössy Barnabás – basszusgitár, Asbóth Attila – dob, Tari Bálint – vokál.”

És jöjjön a videó:



Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.