Öröm – megjelent az O



„Megjelent második albumunk O címmel, amely 6 tételt tartalmazó konceptalbum, régi zenei ösvényünkön haladva új utakat keresve alkottuk meg. – írja levelében a doom, ambient, experimental csapat.
A kiadvány 88 számozott példányban kerül kiadásra, digipack formában 12 oldalas booklettel.
Az oromband@gmail.com címen lehet érdeklődni, megrendelni. Június 15-e után postázzuk őket.
Június elején megjelenik az album digitális formátumban is. A zenekar Bandcamp oldalán lehet majd meghallgatni, illetve letölteni. Ennek napjáról Facebook oldalunkon keresztül értesülhettek.

Aki még nem ismerne minket, annak annyit érdemes rólunk tudni, hogy 1998-ban alapítottuk a zenekart Kazincbarcikán, jelenleg Budapesten és New York-ban élünk. Első albumunk 8 címmel 2006-ban jelent meg 8 példányban. 2009-ben az orosz STN Records, valamint 2013-ban az argentin Twilight Records gondozásában újra kiadásra került.
Jelenleg a két alapító alkotja a zenekart: Vízió (gitárok, narráció) és Holdh (szintetizátor, program). A O című új albumunkon gitárosként közreműködik VZ, aki jelenleg a Sear Bliss, Bornholm, illetve Scivias zenekarokban játszik.”

Az O album előzetese:



Hexvessel Hexvessel
április 24.