Usurpress – az élet és a halál küzdelme


A svéd sludge/death/doom metálos Usurpress szeptember 23-án The Regal Tribe címmel adja ki harmadik albumát. A banda nemrégiben szerződött a lengyel Agonia Records-hoz, amiről a frontember, Stefan Pettersson így nyilatkozott:

Az Agonia neve az eredetiség és a minőség szinonimája. Úgy éreztük, mi is simán beleférünk abba a zseniális banda-felállásba, ami ezen kiadó szárnyai alatt található; így hát megmérettettük magunkat, és győztünk! Neki is láttunk új lemezünk, a The Regal Tribe felvételeinek, és ehhez a tradicionális dalszerzői, komponálási módszereket választottuk: egyszerre, egy időben veszünk fel mindent. Kezdve az első dal első riffjétől, egészen az utolsó dal utolsó riffjéig. Így próbáljuk elkerülni azt, hogy az album folyamatosan önmagát ismételje, és unalmas legyen. Szóval a lendületre és az energiára törekszünk. Miután visszahallgattuk a demókat, kijelenthetem: jól döntöttünk. Ez az a lemez, amit mindig is el akartunk készíteni!”

A The Regal Tribe, ami a 2014-es Ordained albumuk egyenes folytatása meglehetősen lesújtó, zord hangulatban született. Ugyanis a banda egyes tagjai és azok rokonai komoly mentális és fizikai betegségekben, depresszióban szenvednek. Stefan Pettersson frontember például évek óta csontvelő-rákkal küzd. Ennek megfelelően az új lemez atmoszférája sötétebb és súlyosabb a korábbi albumokhoz képest. Az új dalok szövegi koncepciójukat tekintve az élet és a halál küzdelmét, az idő múlását és hiábavalóságát boncolgatják.
 
 
http://www.youtube.com/watch?v=yRDw39ISDNI&


Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.