Helloween – Ismét összejön a klasszikus felállás

Különleges turnéra indul jövőre a Helloween, ugyanis a csapat aktuális összeállításához csatlakozik Kai Hansen gitáros és Michael Kiske énekes, vagyis a hőskorszak fontos tagjai.
 
 
2017 őszén indul a Pumpkins United elnevezésű világkörüli turné, amelynek a jelenlegi Helloween tagok mellet a két korábbi zenekari taggal kiegészülve ismét a ’80-as évek nagysikerű összeállítása látható majd a színpadon (leszámítva  Ingo Schwichtenberg dobost, aki 1995-ben öngyilkosságot követett el).
 
„Eredeti Helloween-dalokat játszani a Unisoniccal már komoly flashbacket jelentett, de az eredeti felállással és Andivel zúzni valami egészen különleges lesz. Az idő elérkezett!” – nyilatkozta lelkesen Michel Kiske.

A csapat első koncertje 2017. október 28-án lesz Sao Paulóban, majd Dél-Amerika, Európa, Ázsia és az Egyesült Államok következnek.

„Már a Hellish Rock első és második felvonásán is jól éreztük magunkat, ezúttal azonban mindenképpen megduplázzuk ezt.” – mondta Kai Hansen, majd Markus Grosskopf így folytatta: „Biztosan lesznek olyan dalok, amiket régen vagy még annál is régebb óta nem játszottunk.”


A csapat ugyanakkor a különleges és nagyszabású (közel 3 órás programmal készülnek a csapat teljes történetét átszelve, rengeteg meglepetéssel kiegészítve) körút után a jelenlegi felállással működik tovább, Andi Deris azonban csak a közelgő nagy dobásra fókuszál egyelőre: „Már alig várom, hogy együtt adjuk elő Michivel az ő és az én dalaim a színpadon, ez abszolút kivételes alkalom lesz.”


A Pumpkins United turné felállása:
 
Michael KiskeÉnek
Kai HansenGitár
Michael WeikathGitár
Markus GrosskopfBasszusgitár
Andi DerisÉnek
Sascha GerstnerGitár
Daniel LöbleDob
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.