Foo Fighters – szeptemberben új album

A június 26-án Budapesten koncertező Foo Fighters bejelentette, hogy a kilencedik albumuk szeptember 15-én jelenik meg, méghozzá Concrete and Gold címmel. Dave Grohl és csapata először dolgozik együtt azzal a Greg Kurstin nevű producerrel, aki eddig olyan előadók mellett tűnt fel, mint P!nk, Sia vagy Adele.


„Egy minden eddiginél monumentálisabb megszólalású Foo Fighters lemezt akartam. Egy gigantikus rockalbumot, de Greg Kurstin dallamvilágával és hangszerelési megoldásaival… mintha a Motorhead elkészítené a saját verzióját a Sgt. Pepperből… vagy valami hasonló” – harangozta be a szeptember 15-én érkező korongot Dave Grohl. A hírek szerint a lemezről június elején kihozott Run nóta kiválasztása nem volt véletlen: a Concrete and Gold albumon ugyanis megtalálhatóak lesznek a csapathoz mérten is szokatlanul súlyos gitártémák, de nem hiányoznak majd a fülbemászó harmóniák sem.


Grohl négy éve, autóvezetés közben hallotta először a rádióban Kurstin The Bird & The Bee zenekarának Again & Again című dalát, és ahogy mondani szokás, rögtön beleszeretett a nótába. Ezt követően a 11 Grammy-díjat bezsebelő, több mint 25 millió eladott albummal büszkélkedő FF főnöke felvette a kapcsolatot Kurstinnel, és hamar kiderült, hogy megvan az a bizonyos közös hullámhossz – a munkakapcsolat mellett ráadásul egy remek barátság is kialakult. A páros számára nem kis kihívás volt az új Foo Fighters albumon dolgozni, hiszen a producernek korábban soha nem volt köze a rock/metal zenéhez, mint ahogy Grohlék sem vontak be soha a munkába pop vonalon mozgó szakembert. A kész anyag keverését a Radiohead anyagai mellett bábáskodó Darrel Thorp végezte.

A Concrete and Gold albumra a következő dalok kerültek fel:
_ELVALASZTO_
1.T-Shirt
2.Run
3.Make It Right
4.The Sky Is A Neighborhood
5.La Dee Da
6.Dirty Water
7.Arrows
8.Happy Ever After (Zero Hour)
9.Sunday Rain
10.The Line
11.Concrete and Gold
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.