Képzelt Város – misztikus hangulatú új klip



Homing
címmel egy vadonatúj dalt mutatott be a budapesti ambient, experimental, post-rock Képzelt Város zenekar. A csapat tavalyi tagcseréit követően újult energiákkal tért vissza, és „kísérleti laboratóriumából” végül két dal került ki, amiből most itt az egyik. Az angol nyleven íródott Homing egy misztikus hangulatú klipet is kapott, amit Bolla Szilvia készített.


„A Homing az etológiában bizonyos állatfajok azon képességére utal, hogy szinte bármilyen ismeretlen helyről képesek hazatalálni, mi emberek pedig szintén ismerjük, vagy ismerni akarjuk ezt az érzést, amit a hazatalálás jelent. Az új lemezt egyébként is átszínezik majd ezek a természetből átvett, a saját életünkben is ismerős képek.” – mesél az új számról Kovács Ákos András, a zenekar énekes-gitárosa.

A dal hangzása szándékosan kicsit dark, ehhez hasonló szintialapú dalt keveset csináltunk eddig, de igyekeztünk elkerülni azt, hogy túlságosan a 80-as éveket idézze, ezért megtartottuk a feszes alapokat.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.