Ataraxie – az egyént megszabadító halál


Hat évvel ultra lassú, masszív sulykolású L’être et la nausée albuma után új anyaggal jelentkezik az extrém death/doom metalos Ataraxie. A francia csapat az utóbbi időkben jelentősen meg változott. Az alapító, gitáros Sylain Esteve mellé két új tag, Hugo Gaspar (Fatum Elisum, Malemort) és Julian Payan (Sordide, Void Paradigm) érkezett és most közös erővel élesztik fel zenéjük katakilmikus hangulatait. Március 8-án Résignés címmel megjelenő új albumuk is erről tesz tanúbizonyságot, amely „a halálra általi egyén egyedüli szabadulását hirdeti„.
 

Az őrületből készült ez az új világ. A tömeg, az emberek éhesek, kíváncsiak. És ez az éhség és kíváncsiság folyton vért kíván. Az egész társadalom ilyen. Egyben reményt vesztettek, akik saját magukat falják fel. Hallucinálnak egy jobbról, egy szebbről, de ezek helyet csak szánalomba süllyednek és örömmel várják az előttük álló halált, ami az egyetlen szabadulás.

Ennek első tézise a monumentális, közel 22 perces People Swarming, Evil Ruling videójuk brutálisan megdöbbentő képsoraiban érezhetőek át.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.