Sear Bliss – új videó az április végén induló magyar turné előtt


A Letters from the Edge című nyolcadik lemezével tavaly visszatérő Sear Bliss idén pályafutása egyik legsűrűbb éve elé néz. 2019 első felében olyan rangos nemzetközi fesztiválokon lépnek majd fel Európa-szerte, mint a müncheni Dark Easter Metal Meeting, vagy a brightoni Doomsday Fest. Emellett április végén magyarországi turnéra is indulnak, amihez hasonlóra eddig még nem volt példa a zenekar történetében. A tavaszi koncertek előtt most egy új videó is készült a legutóbbi album Seven Springs című dalához, ami az április végén és május elején esedékes hazai turné névadója is egyben.
 

A Seven Springshez készült videó gyakorlatilag száz százalékban a zenekar által készített anyagból, mindenféle kozmetikázást nélkülöző turnés, backstage és stúdiós felvételekből áll össze. Nagy András énekes-basszusgitáros a következőket mondta róla:

2018 meglehetősen csendesen telt koncertek terén, rengeteg más feladatunk volt a Letters from the Edge megjelenése és a huszonöt éves jubileum kapcsán. Idén viszont úgy tűnik, minden korábbinál többet leszünk úton. Az év első felében Németország, Csehország, Hollandia és Anglia mellett most először eljutunk Görögországba, amit már nagyon várunk, ráadásul ezúttal csinálunk egy rövid magyar turnét is. Ez kitűnő alkalomnak tűnt arra, hogy összerakjunk egy videót az album egyik számunkra különösen kedves dalához, ami a megjelenése óta igazi koncertfavorittá vált. Attila rengeteg felvételen rágta át magát, amiket az elmúlt években készítettünk utazások, próbák, koncertek vagy épp a lemezfelvétel során. Ez a videó elsősorban azt mutatja meg, hogyan is nézett ki a legutóbbi album megírásának és elkészítésének időszaka a zenekar szemszögéből. Vérbeli underground klip, költségvetés, forgatás, pózok és kámzsák nélkül.”


A hazai turnéról András így beszélt:

Az utóbbi években néhány kivételtől eltekintve szinte egyáltalán nem játszottunk Magyarországon, szóval itt az ideje, hogy rendezzük ezt az adósságot. Ráadásul ez egy igazi turné lesz, a szó eredeti értelmében. Eleve a Sear Bliss számára sokkal egyszerűbb egy folyamatos koncertsorozatot megszervezni, mint hétvégékre összeszedni a zenekar tagjait három, egymástól több száz kilométerre lévő városból. Korábban itthon még sosem csináltunk ilyet. Több városban először játszunk majd, és ahol jártunk már korábban, oda is hosszú évek után térünk vissza.
A most klippesített dal címére utalva a tavaszi körben stílszerűen hét koncertet szerveztünk le, melyek során olyan kitűnő vendégzenekaraink lesznek, mint az Age of Agony, az Archaic és a Reason. A kiemelt budapesti turnézárón a Watch My Dying csatlakozik hozzánk, akikkel garantáltan maradandó élmény lesz egy színpadon állni. Ezen az estén a harmadik zenekar az ultrasúlyos sludge / post-metalban utazó budapesti Torn From Earth lesz. Mi már nagyon várjuk.


A Letters from the Edge albumot a szakma és a közönség egyaránt lelkesen fogadta, a vinyl változat első kiadása már el is fogyott. Bár a lemez még korántsem futotta le a maga köreit, a Sear Bliss már elkezdte gyűjtögetni a friss ötleteket, így a következő lemezre minden valószínűség szerint nem kell majd újabb hat évet várni. Addig is itt az alkalom az élő találkozásra!
 
 
2019 első felének már lekötött koncertjei, benne a Seven Springs Tour állomásaival:

04.19 – Děčín (CZ) – Orthodox Fest 2
04.20 – München (D) – Dark Easter Metal Meeting

04.26 – Sopron (H) Hangár Music Garden + Age of Agony, Archaic 04.27 – Zalaegerszeg (H) Atlantis + Age of Agony, Archaic
04.30 – Esztergom (H) Sportalsó + Reason
05.01 – Székesfehérvár (H) Nyolcas Műhely + Reason
05.02 – Győr (H) A Beton + Archaic
05.03 – Dunaújváros (H) Kaptár Music Pub + Reason
05.04 – Budapest (H) + Watch My Dying, Torn From Earth

05.19 – Athens (GR) The Crow
05.30 – Bornstedt (D) Dark Troll Festival 05.31 – Erica (NL)
06.01 – Brighton (GB) Brighton, Doomsday Fest V.
06.14 – Molnaszecsőd (H) Hagyományőrző Rábaünnep
07.11 – Dunaújváros (H) Rockmaraton 
07.18 – Ostry Grun (SK) Gothoom Festival