Mobilmánia a Pecsában

Az egykori P. Mobil tagokból verbuválódott Mobilmánia együttes alig fél év alatt hihetetlen sikereket ért el. Mindenhol hisztérikus rajongás és óriási teltházak fogadják őket. Nem csak a koncerteken, de az előadások utáni dedikálásokon is együtt tolongtak őszes családapák és a fiatalok is. Nem csoda, hisz együtt volt hallható a három rock torok: Vikidál Gyula, Tunyogi Péter és Rudán Joe. Mellettük két szintén
régi mobilos: a nemrég csodálatos módon leukémiából felgyógyult Zeffer András híres Hammond orgonájával és Kékesi László basszgitárjával. A világhírű EMI kiadó a sikereket látva hamar lemezszerződést ajánlott a zenekarnak. A 11 új dalt tartalmazó CD, Ez a Mánia címmel a karácsonyi piacra már boltokba is került, Horváth Attila dalszövegeivel.
A stúdió munkálatok ideje alatt egyik énekesük, Tunyogi Péter tragikus balesetben életét vesztette, így sajnálatos módon a lemez felvételét már nélküle fejezték be és egy búcsúdallal emlékeznek rá nem csak a lemezen, de a koncerteken is. Az eladási listák szerint alig pár hét alatt hamarosan bearanyozódik az album, s a legmagasabb hazai zenei elismerésnek számító Fonogram Díjra is jelölték azt. Ennek a lemeznek élő bemutatását tervezi a zenekar április 30-án, a Petőfi Csarnok Szabadtéri Színpadának évadnyitó koncertjén.
_ELVALASZTO_
A legendás nevekhez méltó, igényes koncerten a nagy Mobil dalok (Főnix, Menj tovább, Két forintos dal…) és az újak mellett a csodálatos Honfoglalás szvit-et is bemutatják, amikor is a rock zenekar kiegészül egy fiatal hölgyekből álló vonósnégyessel, az Echo Quartettel, valamint 4 közismert ex. P.Mobil dobossal,(Pálmai Zoltán, Döme Dezső, Donászy Tibor, és Herpai Sándor) akik külön dob show-t is előadnak az úgynevezett Harci dobok résznél, de még különlegesebbnek ígérkezik, amikor öt dobos együtt dobol majd pár ismert dalt.
Az est sztárvendége még Földes László -HOBO, akinek többek közt a Honfoglalás szövegét is köszönhetjük, valamint Tunyogi Bernadett színésznő, aki édesapja, Tunyogi Péter emlékét megtisztelve vesz részt a műsorban, és énekli majd azokat a dallamokat, amiket évtizedeken át édesapja énekelt. A Mobilmánia tagjai emellett még a technika segítségével is, különös módon emlékeznek meg elhunyt zenésztársukra, akinek nemrégen stúdióban rögzített hangját élőben kisérik le, miközben a kivetítő vásznon fotókat és videó részleteket vetítenek róla.
Világszínvonalú fény- és hangtechnikával, többszintes színpaddal, látvány- és pirotechnikával teszik az estet még inkább felejthetetlenné.
Előzenekarként az USA- ból érkezik zenekarával a csinos rock énekesnő: Jessie Galante, valamint a Zeffer András által vezetett RockBand az ismert TRB és RB dalokkal.
A koncertet több kamerával rögzítik, és még az idén megjelenik DVD és CD formájában is.
Mobilmánia
koncert tehát: 2009. április 30.,Petőfi Csarnok, Szabadtéri Színpad, este 6 órától 10 óráig.
Jegyek elővételben kedvezményesen, 4500- Ft-ért a Ticketexpressz hálózatában, a PeCsa pénztárában, és az ország 4500
Lottózójában, valamint a Postákon megvásárolhatók, valamint a www.tex.hu weboldalon megrendelhetők. A koncert napján
a helyszínen 4900.- Ft-ért vásárolhatók meg.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.