Concerto az árvízkárosultakért, a Megadeth koncerten is

A koncertet szervező Concerto Music minden júniusi rendezvényén, így a Megadeth koncerten is gondol azokra, akiket az elmúlt hetek árvizei sújtanak, ezért a helyszínen adományokat gyűjtenek majd a látogatóktól, és még a koncerten résztvevő vendéglistások is jelképes belépőt fizetnek a jótékony célra.

Az idei évben tényleg nem szűkölködünk a világszínvonalú koncertek terén: a kilenc hosszú év után június 20-án visszatérő Megadeth bulija pedig igazi kuriózumnak számít majd a Petőfi Csarnokban.

Ráadásul úgy tűnik, hogy MegaDave és legénysége a roppant sikeres USA-turné után Európában is tiszteleg a kultikus – 20 éve megjelent – Rust In Peace lemez előtt: amit várhatóan teljes egészében előadják majd az albumot. A lemez a zenekar egyik legjobb kiadványa, mely minden idők legjobb heavy metal lemezei között is ott van, és csak az Egyesült Államokban több mint 1,1 millió példányt adtak el belőle.
_ELVALASZTO_
A régi klasszikus lemez újbóli elővételének az is jó apropója, hogy Dave Mustaine örökös segítőtársa, Dave Ellefson is visszatért a Megadeth soraiba. Annak ellenére, hogy a banda lassan három évtizede működik, ezt a a koncertet senki sem illetheti a „kiöregedett” jelzővel, hiszen minden eddigi beszámoló alapján a zenekar újra ereje teljében van és olajozottabb a gépezet, mint valaha! A lendületről persze a szintén szereplő két „ifjabb” csapat, a DevilDriver és a 3 Inches Of Blood is tesz majd.

A június 20-ai bulira jegyek még kaphatók országszerte a Ticketportal partnerüzleteiben, valamint kezelési költség nélkül a www.ticketportal.hu oldalon.

Tudnivalók:
Megadeth, DevilDriver, 3 Inches of Blood koncertek
2010. június 20., vasárnap 19.00 óra
Budapest, Petőfi Csarnok

Belépő: 8900 Ft.