Ningizzia

Dolorous Novella (2003)

Nem tölt el kimondott izgalommal az a hír, ha egy anyagot szimfonikus elemekkel próbálnak meg kiemelni a sokaságból. Nem azért, mert ellenemre van a klasszikus zene, hanem azért, mert nagyon gyakran puszta alibizést hallok csak ezeken a lemezeken. A hatalmas pátoszból billentyűszőnyeg válik, ami vagy leköveti az adott gitárriffeket, vagy csipetnyi teret követelve magának próbálja ki-kidugni a fejét a felsűrűsödő masszából, amivé a zene alakul a hatására. Ha a billentyűn és elektronikán túl tekintünk, valódi hangszerek irányába, akkor még ennél is kevesebb igazán értékes zenekart találhatunk metal berkekben. Ezt ugyanakkor nem tartom bűnnek, csupán a fémzene nehezen összeegyeztethető a rengeteg hangszerrel anélkül, hogy ne válna giccsessé. Akár egy kehelyből, ami túl van töltve, kiáramlanak a hangok a semmibe és a rengeteg hang nem felerősíti egymást, hanem inkább jelentéktelenné teszi. Helyén kezelve, okosan beépítve mégis nagyot tud ütni bármilyen megoldás, ami nem akarja ellopni a teljes színpadot, csupán meglepetésként előugrik a függüny mögül egy cameo erejéig. Ilyen élményt nyújtott nekem régen a Silent Stream of Godless Elegy a 90-es években a népies hangulatot árasztó hegedűjátékával. A The 3rd and the Mortal, amikor a Tears Laid in Earth című lemezen végérvényesen hitelessé tették a női éneket egy metal kiadványon, de gyakran eszembe jut a Dissolving Of Prodigy Lamentations of Innocents című munkájának nyitánya is, ami gyakorlatilag örökre belevésődött a hallójárataimba.

Manapság valahogy nehezebben találok ilyen momentumokat, pillanatokat és nem igazán a lehetőségek kiapadása miatt, csupán azért, mert maguk a zenészek is jobban akarnak tartozni néha egy-egy adott közegbe, minthogy valamivel elkülönüljenek másoktól. Persze lehet mutogatni az underground világra, de gondoljunk csak bele, hogy még egy olyan szélsőségesnek tartott irányvonalból is, mint mondjuk egy raw black, kb. tucatszámra találunk a világban hasonszőrű bandákat.

Hogyan lehet elindulni az egysíkúvá válás irányába? No erre nyújt nagyszerű példát számomra a Ningizzia nevű projekt rövid, de hatásos sztorija.

Élt egyszer régen, egymástól távol (Franciaország, Svédország) két tehetséges fiatal zenész, Stéphane Peudupin és Niclas Frohagen, akik az épp kibontakozni készülő technológiai csoda, az internet segítségével létrehoztak egy saját formációt. A dalírás és rögzítés így igazán izgalmas folyamattá változott, közös szenvedélyük, a melódiáktól sem mentes death/doom metal pedig markáns jegyekkel kezdett el csorgadozni az ereikben, hogy ebből végül lemez születhessen. Az 1999-ben megjelent The Dark Path demó azonban nem volt képes áttörni az akkoriban felgyülemlő akadályokat, így végül 2003-ig kellett várni a tényleges debütálásra Dolorous Novella címmel. Az ezredfordulón átcsusszanva igencsak jelentőségét vesztette ez az album, miközben a 90-es évek esszenciáját, hangulatát hivatott újra a maximumra járatni. Gótikus finomságokkal teletűzdelt, okosan kimunkált stíluslemez, ami ugyanakkor a duó végzetét is jelentette.

A közös munkának vége szakadt, de a zenéről nem mondott le egyik tag sem. Stéphane részt vett az ezredforduló után legtöbb reménységgel kecsegtető francia death/doom csapat, az Inborn Suffering létrehozásában, ám mára már csak az egész jól sikerült Regression to Nothingness című anyagot tudom hozzájuk kapcsolni. Feltűnt a Lethian Dreams háza táján is basszusgitárosként, de ott rövid időt húzott le. Niclas kevésbé közösségi lényként létrehozta a Forest Of Shadows-t, amiről azért szintén hallhatott már az, aki a lassú zenék világában keresgélt.

Hiába azonban a termékeny zenei élet, a bandák, projektek sokasága, szerintem egyikük sem fog még egy olyan hangulatos kiadvány részese lenni, mint amilyen a Dolorous Novella lett (talán a Forest Of Shadows Six Waves of Woe-ja került közel minőségben, de az másabb vonalon mozog). A távolság, a nehézségek ellenére igazi egyensúly van a szimfonikus elemek és a fémzene közt, de igaz ez tiszta énekre és a mélyebb hörgésre, a finom akusztikára és a nyers death metal elemekre. Az album hangzása természetesen alap, de ez kölcsönöz neki megfelelő hangulatot. A zongora, a hegedű és egyéb megjelenő betétek tovább színesítik, rétegizik az összképet, ami nem sűrűvé, hanem teljessé válik tőlük.

Igazán erős anyag a Dolorous Novella, ha eddig kimaradt, mindenképp ajánlom.

augusztus 16.,
augusztus 26.,