Nocturnal Depression
Tides of Despair

(Sun & Moon Records • 2019)
Armand
2020. augusztus 21.
0
Pontszám
8.5

A francia Nocturnal Depression egy rendkívül termékeny zenekar. A 2004-ben indult black metal banda jelen CD-je már a tizedik sorlemezük. A nagylemezek mellett több demót és EP-t is megjelentettek már, illetve a baráti együttműködés jegyében splitek sora is köthető hozzájuk. A zenekar neve egyébként tökéletesen jellemzi is a stílusukat. Magukat ugyanis suicidal black metalként definiálják. A duó legfrissebb lemezének központi témája a tenger. A borító és a nyolc oldalas booklet valamennyi képén ez szerepel, maga a lemez is tengerzúgással és egy kellemes dallammal kezdődik, mely a nyitódalban is visszatér. Maga a zene egyébként többnyire középtempós, nevezhetnénk akár simán heavy metalnak is, gyakoriak a doomos riffek és akusztikus témák is rendszeresen előfordulnak. A nyers énekhang azonban egyértelműen a black metal felé lövi be az irányt.

A felállásról nem tudok sok információval szolgálni. A felvételt duóban készítette az alapító Lord Lokhraed és társa, Herr Suizid, aki 2012-ben elhagyta a fedélzetet és most ezzel a lemezzel tér vissza a háborgó tengerre. Sem a bookletben, sem a neten nem találtam egyértelmű infót arról, hogy ezúttal melyikük mely hangszerekért felelt. Ami biztos, hogy a ritmusgitárokat Lord Lokhraed játszotta fel. A bookletben társa neve mellett a Selbstmord Konduktor megnevezés szerepel, jelentsen ez bármit is… Az énektémák és a Living in a Mass Grave-ben hallható gitárszóló pedig vendégek sorának köszönhetők.

A hat teljes dalt és egy intrót, illetve egy szintén tengermorajlást is tartalmazó levezetőt tartalmazó lemez háromnegyed órán keresztül táncol az idegeinken. A dalok tehát többnyire középtempósak, a harmadik, Living in a Mass Grave záró része viszont kifejezetten gyors témákból, szakszóval norvégos riffekből áll. A Solitude and Despair Again hosszú akusztikus gitáros felvezetése és egyhangú dallama lehangolóbb, mint a későbbi sikolyok. Az énekhang a hatodik Farewell Letterben a legextrémebb, itt a dallamos, megfontolt zenei alapra a hörgés mellett rikácsolások és vonyítások is érkeznek, a háttérben pedig vonós hangszereket véltem felfedezni. A dal végén hallható fájdalmas sikoly tökéletesen zárja ezt az idegtépő szerzeményt. A hetedik dal egy monoton gitártémára épül, ennek ellenére a majd nyolc perces szerzemény nem válik unalmassá, fokozatosan kapcsolódnak be a további hangszerek, az ének pedig ezúttal is rendkívül nyomasztóra sikerült, a sikolyok a korai Burzum albumokat idézik, de mit is várhatnánk egy Muse of Suicide című daltól… A lemez zárása a nyitó tengerzúgás, amit egy billentyűs, harangokkal díszített dallam vezet le.

Ennek a stílusnak a legnagyobb buktatója a vontatottság lehet, de a franciák a változatos énekhangokkal és a sokrétű hangszereléssel sikeresen elkerülik ennek a csapdáját. Amilyen szép a lemezborító, annyira rút az ének. A zene pedig változatossága okán akár mindkét jelzővel is illethető.

Az erdélyi Sun & Moon Records színeiben megjelent CD kizárólagos hazai terjesztője a Fekete Terror Productions.

Az ajánlót írta: Andris