Occlith

Gates, Doorways, And Endings (2020)

Hogyan csinálják?

Hangzik el a Discovery ismert műsörának címe, ami ezúttal az amerikai Transylvanian Tape kiadóval kapcsolatban jutott eszembe újfent. A csapatnak hála elkezdtem gondolkodni rajt, hogy hangrendszeremet érdemes lenne egy minőségi deckkel bővíteni, hiszen nem lefutott dolog ez a magnószalagosdi és lehet nosztalgikus élményeket is képes lenne felidézni bennem. A kiadó ugyanis alig tucatnyi bandával foglalkozik, de szinte minden évben kapok tőlük valami meglepetést. Szerencsére ezeket digitális formában is elérhetővé teszik, különben kimaradtam volna már jó néhány remek anyagból (legutóbb ilyen volt a Chrome Ghost). Most már visszajáró vendége vagyok bandcamp oldaluknak és előbb-utóbb szerintem engedni fogok a csábításnak…

Ennek legújabb oka a három éve létező, kaliforniai Occlith nevű csapat, akiknek a támogatásában azért azt hiszem, nagy volt az egyetértés a Transylvanian háza táján. Ugyan eddig egyetlen EP-t tud magáénak a horda, de közel sem amatőr kezdők, lelkes fiatalok társaságáról van szó az esetükben, hanem tapasztalt underground arcokból, akik már letettek ezt-azt a súlyos zenék oltárán. Kezdésnek itt van rögtön Karl Cordtz énekes, akinek világfájdalmat és undort közvetítő hangjával korábban a fura nevű Chrch berkeiben találkoztam. Ott a kegyetlen sludge volt feltűzve a százlóra, amit Karl ide is magával hozott. Ha egy brutális, 15-20 perces iszappakolással akarod helyre tenni háborgó bélrendszeredet a mély hangoknak köszönhetően, akkor például a Chrch Unanswered Hymns lemezénél be is fejezheted a keresgélést. Feltételezhetően ő csábította a projektbe a zenekart élőben kísérő Phillip Gallaghert az Occlith közelébe, akinek bizony nem esik nehezére a mélyre hangolás: számtalan black/doom/sludge egyveleget játszó csapatba beletenyerelt már (Bog Oak, Gloriam Draconis, Grave Coven, Swamp Witch, Vorvolak). A hangzást megerősítendő Daniel Aguilar is a húrokat tépi (Battle Hag), basszuson pedig Courtland Miles (Defecrator, Fecundation) penget nagyokat. Patrick Hills dobos közülük talán a legismeretlenebb, ő eddig egy King Woman nevű post-shoegaze kiadványon tűnt fel.

Persze tudom, sokakat nem érdekelnek a személyek, csupán a zene, amiről itt áradozni kezdtem az elején. Na, akkor térjünk rá a lényegre.

Az Occlith a death/sludge/doom elemeit ötvözi saját zenéjében, de ha akarjuk, akkor az okkult és a dark jelzők sem maradhatnak el a meghatározásuk mellől. A mindössze öt szerzeményt felsorakoztató Gates, Doorways, And Endings az átlagosan 10 perc környékén járó dalokkal még így is közel áll az órás játékidőhöz, tehát nem árt némi edzettség azoknak, akik ezt a terhet akarják a nyakukba akasztani. Cserébe minden percet átjáró hatalmas hangulatot, meglepő helyeken felbukkanó dallamokat és tiszta vokált kapunk, miközben az anyag megragad és magával vonszol minket a föld mélyébe.

Kezdetben a Death No More A Casket melankóliát árasztó death/doom metalja vár minket, amiben azért annyi erő és húzás van, hogy ne váljék puszta temetői háttárzenének. Szép lassan mégis folytogatóvá és fenyegetővé válik és megköveteli magának a tekintélyt is. A Pit Of Severed Hands már hozza a sludge torzításokat, gitárnyúzásokat, a háttérben pedig felvonultat egy ritka gonosz riffet is. Érdekes módon minéll cammogósabb lesz a tétel, annál kaotikusabbnak tűnik, amin végül egy pszichedelikus elszállós rész tud enyhíteni (erről az jutott eszembe, hogy így hangzott volna az Opeth az ezredfordulón, ha a sludge irányába mozdul el).

A lemeznek nem pusztán címadója, de szerintem igazi csúcsa is a Gates, Doorways, And Endings, aminek nagyon jót tesz a skizofrén módon torzított gitárhang és az egész jól eltalált refrén is. Ebben a dalban már-már hagyományos doomról is beszélhetünk a monumentalitást segítő gitárszólóknak köszönhetően, de hamarosan darabjaira hullik a tétel és egyértelműen a lápvidék felé kezd el haladni. A Suspended Crossing jóval vehemensebb dal a folytatásban, kemény bólogatnivalókkal megtűzdelve, hogy a kegyelemdöfést végül az I Was Seeing The War vihesse be elborult lassulásaival.

Hiába a digitális verzió, ebből a hangzásból lehetett volna még többet is kihozni, mert néhány finom részletre nagyon figyelni kell, hogy megadja magát, de ettől függetlenül a súlyos zenék kedvelőinek mindenképp ajánlom ezt a lemezt megismerésre. A kiadó bandcamp oldalán tehát az egészet bezsebelhetitek. Ha pedig arra jártok, akkor az Exulansis névre is ajánlott kattintani egyet…

augusztus 13.,
augusztus 16.,