Omega Diatribe – Szülinapi EP-t adtak ki

Idén ünnepeli fennállásának 10. évfordulóját az Omega Diatribe. Ez alkalomból My Sphere címmel egy exkluzív digitális EP-t adtak ki. A kiadvány társproducere és mixing/mastering embere ismét a dán Tue Madsen volt, akinek munkájával anno sikerült bezsebelniük a 2018-as HangSúly Zenei Díjazáson ‘Az Év Legjobb Stúdióprodukciója’ díjat a harmadik, Trinity címet viselő lemezükkel.

A 4 tételes mini-lemezre egy vadonatúj dal, a My Sphere, 2013-as debütáló Iapetus című nagylemezük Molecular Torsion dalának újradolgozott változata, valamint két 2 remix track kapot helyett, ezek a legutóbbi Metanoia lemezükről valóak, amik Farkas Péter aka. dOTS munkáját dicséri. My Sphere daluk friss videót is kapott, mindezekről Hájer Gergő dalszerző – gitáros az alábbiakat mondta:
„Az új dallal abszolút a Metanoia vonalát vittük tovább a zene letisztultságát tekintve. Ezúttal viszont több elektronika és sample kapott helyett, valamint megjelentek a jungle/drum & bass elemek is az ú dalban, amit már nagyon régóta terveztünk. Külön öröm számunkra, hogy ismét Tue Madsen-nel tudtunk dolgozni, hiszen az új dal megszületésekor egyből az ő egyedi, öblös hangzásvilágát álmodtuk meg. Az első lemezes Molecular Torsion c. dalt pedig átgondoltuk mai fejjel és teljes mértékben újravettük, ami Tue kezei alatt még ütősebben hangzik, mint valaha! Farkas Péter aka. dOTS barátunk pedig ismét hozta a tőle megszokott agyatekert elektro-remixeket, két Metanoia lemezes dalhoz.„
A zenekar jelenleg az őszi 10 Years Of Extreme Groove Metal turnéjára készül, aminek egyik állomása október 21-én az A38 Hajón lesz, olyan zenekarok társaságában, mint az Insane és a Beneath The Void.