Említettem már egy korábbi írásomban, hogy szeretem a megosztott kiadványokat. Pláne ha azt két olyan banda adja ki, akik fiatalok, éhesek a sikerre és megakarják mutatni a másik brigád rajongótáborának, hogy velük is jól járnak. Most két ilyen bandáról lesz szó, akik ráadásul ugyanabban a stílusban is rombolják szét a fülkagylónkat. Ennek ellenére mégis másképp közelítik meg választottjukat, ami ebben az esetben a black/death metal. A germán Omegavortex és a texasi Pious Levus papíron ugyanazt kellene, hogy nyújtsa a hallgatóknak, és mégis számomra merőben különböző intenzitású bandákról van szó. A fiatalabbnak tűnő, de Ambevilence néven már 2007 óta működő Omegavortex-hez már volt szerencsém, Black Abomination Spawn albumuk a szép emlékű 2020-as év egyik legjobbja volt nálam. A Pious Levus személyében viszont számomra ismeretlen brigáddal hozott össze a sors, ők 3 évvel a teutonok névváltása előtt alakultak 2014-ben. Ráadásul nekik is volt egy albumuk ezelőtt, amit gyorsan be is pótoltam. A Beast of the Foulest Depths tipikusan az a fajta korong volt, amire ha véget ér, akkor azt mondom: „ez jó volt”. Utána elvész az ezer többi hasonszőrű album között. Ezzel el is árultam egy kicsit, hogy mire számíthatunk a továbbiakban.
Az Omegavortex négyes fogata kapta az A oldalt, nem is vesztegetik senkinek sem az idejét, tűztornádóként söpörnek el mindenkit. R. károgós, száraz, visszhanggal megküldött hörgése és gitárjátéka ismerteti velünk a játékszabályokat. Miszerint ők azért vannak itt, hogy kíméletlenül meggyalázzák az összes testnyílásunkat, ami a testünkön található, és még csak homlokpuszit se fogunk kapni a menet végén. A sebesség és az intenzív riffek a Mutilation Paradise legfőbb jellemzői, szinte kavarognak a szélsebes gitártémák, szó szerint átüt a testünkön az energia. Csak 2:20-től kapunk pici pihenőt, egy döngölősebb rész töri meg a totális kakofóniát. Egy pillanatra se higgyük azt, hogy ez sokáig tart, utána újra a totális káoszé a főszerep. S. segít be gitár fronton R.-nek, teszi mindezt végtelenül hatásosan.
N. dobolása is megérne egy külön bekezdést, de maradjunk annyiban, hogy szerintem a felvételek végére egy kisebb tó keletkezhetett a dobfelszerelés alatt, olyan intenzitású a játéka. Végtelen blast beatek és lassabb d-beat-ek garmadája jellemzi leginkább játékát, de ha kell, akkor le is tud lassulni. Az egyhangúságnak a csíráját sem lehet felfedezni az Omegavortex hangzásában, erre jó példa a szinten kiváló Origin Of Evil vagy az utána következő Babalon Working. Utóbbinak főleg a kezdeti gitártémái szolgáltatnak példát arra, hogy a bestialitás mögött profi zenészeket takar a sötét köd. Tempóváltások, szédítő sebességgel tekergő gitártémák és egy bizonyos szintű veszélyérzet adják meg az Omegavortexnek azt az energiát ami lehengerel bárkit, aki az útjában áll. Félreértés ne essék, itt nincs semmi új a nap alatt, K. basszusa szinte nem is létezik. Tehát vannak hibáik, mégis azt érzem, hogy a banda állandóan azon van, hogy a határaikat feszegesse. Nem érdeklik őket a trendek, ők a Holdnak is csak a sötét oldalát látják meg. Az egész A oldalt átlengi ez a végtelenül gonosz, démoni energia, ami miatt függővé válik az erre nyitott hallgató. Primitívnek hathat ez a zene, de ha tényleg figyelünk és külön a hangszerekre koncentrálunk, akkor ismét ugyanarra a konklúzióra juthatunk, miszerint: profi zenészekkel van dolgunk. Ez az állítás a dalszerzés és a feszesen kemény hangszerkezelés terén is ugyanúgy érvényes.
Az első 6 dal után következzen a Pious Levus 5 tétele. Egy sokkal inkább a súlyra és az erős dobhangzásra kihegyezett oldal benyomását kelti. A szikáran hörgős károgást egy igazán parasztos, bunkó, mély hörgés váltotta fel, és ezt egyáltalán nem degradálóan kell érteni. Mind a két stílus közel áll hozzám, azonban Swornghoul torkában kevesebb egyéniséget fedeztem fel. Ő és Lord Necron kezeli a gitárokat is. Közel sincs akkor káosz, mint az Omegavortex oldalán, kevesebb a gitártéma is, nincs az az állandó pörgés, mint ami az előző oldalt jellemezte. A hangzásban jóval kevesebb a mocsok, sokkal tisztábban és súlyosabban szól a dolog. Önmagában a témák nem rosszak, csak kicsit szürkének hatnak, pláne ha az előző oldal tűzijátékához hasonlítom a hallottakat. Nem lenne itt semmi baj, ha nem létezne az Omegavortex A oldala. Mondjuk úgy sem ugranék ki az ablakon a Pious Levus-tól, de így még inkább erőtlennek hatnak a srácok. Necroinferno dobolásában sem érzem azt a holokausztot előidéző, kíméletlen pusztításvágyat, mint amit N. bemutatott nekünk. Keith Rogers basszusa viszont jobban hangzik, mint a németek oldalán, ezt aláírom.
Szóval az a helyzet, hogy ez egy nagyon egyenlőtlen kiadvány. A megsemmisítő energia teljes hiánya és a kényelmesen andalgó dalok teszik a Pious Levus-t ennyire érdektelenné. Egyszerűen azt érzem, hogy ez a két banda nem játszik egy ligában, hiába az azonos stílusmegjelölés. Vannak itt is jó gitártémák, nem akarom teljesen elásni a San Antonio-ból származó osztagot. Jó kis dark témák vannak például a záró The Never Betrayer-en, mégis annyira halványnak tűnnek az omegáék mellett, hogy az már szinte nekem fáj. Mégis azt mondom, hogy ennek a splitnek meg kellett történnie. Nagyszerű példája annak, hogy csak azért, mert látunk egy azonos stílusmeghatározást, még nem jelenti azt, hogy kajakra ugyanazt a zenét is fogjuk kapni. Két név, két különböző megközelítés.
Felemásak az érzéseim, ez szerintem nyilvánvaló és megmondom őszintén, hogy egy kicsit bánt is a dolog. Utálok „lehúzni” bandákat, mindig úgy válogatok a promók között, hogy olyan kiadványokat tárjak a nagyközönség elé, amik szerintem megérdemlik a figyelmet. Az Omegavortex és a Pious Levus megosztott kiadványa is ilyen…csak plusz tanulságokkal. A németek nem is okoztak csalódást, talán a legvérszomjasabb dalaikat rejti ez a korong, és már csak emiatt is merem ajánlani ezt az albumot. A texasiakat szerettem volna szeretni, de engem nem sikerült meggyőzniük arról, hogy jó ötlet volt pont evvel a bandával közös albumot kiadniuk. Október 21-től mégis érdemes beruházni erre a lemezre, ha másért nem, akkor az Omegavortex oldaláért mindenképpen.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
