Ona Snop
Intermittent Damnation

(Lixiviat Records • 2020)
Professor Shub Niggurath
2021. január 8.
1
Pontszám
9

Az utóbbi időben elég sok fastcore meg powerviolance cucc került be hangpróbára. Jó részt meg is kapta a magáét, hogy jogosan-e, azt mindenki eltudja dönteni maga. Annyi biztos, hogy nem egy egyszerű stílusról van szó, amit nehéz befogadni, és még annál is nehezebb jól csinálni. Főleg akkor, mint a legtöbb esetben van is egyébként, ha ilyen rövid dalokban gondolkoznak a zenekarok, mint például az Ona Snop.

Leeds-ben egyébként nem tudom, mi van a vízben, de pofátlanul sok kiváló banda indul útnak onnan az utóbbi időben. Szinte már minden bokorból kiugrik egy figyelemre méltó táncdal zenekar. Az Ona Snop is innen indult pár éve, az Intermittent Damnation pedig már a második nagylemezük, persze az elmaradhatatlan split-ek mellett. Van még egy Very Best of lemezük is, rajta mindennel amit 2020 előtt adtak ki, 50 perc színtiszta abálás. Először is a borító nagyon beteg, mint egy begombázott absztrakt festő agymenése, aki valami újat akar kipróbálni. Ez egyébként szépen előre vetíti a zenét, ami szintén beteg és fura, de a legjobb értelemben.

Összesen 17 darab, fél és egy perc körüli dal került fel a lemezre, szóval a reggeli készülődés mellé pont tökéletes, már ha olyan gyorsan tolod, mint én. A témák mocskos gyorsak és őrültek, bár mi mást várnánk egy fastcore bandától. Viszont eközben kellően fifikásak is. Kiváló érzékkel vegyítik a powerviolance, grindcore, hardcore punk sajátosságait, mint tempó, mint témák tekintetében. Mint említettem rövid dalokat írni szerintem nehéz, de nekik sikerült a hosszokat is jól elkapni és meg is tudták tölteni témákkal úgy, hogy ne érezzem kevésnek őket. Pedig én is válogatós vagyok ezen a téren, legutóbb például lecsekkoltam a japán Fuck on The Beach split anyagát, amin 5 és 10 másodperces dalok sorakoztak, na annak már én sem látom, mi értelme van. Viszont itt szépen végig vezetett és változatos dolgok történnek. Tökéletesen vegyítik a hiperűrsebességgel száguldó témákat, a punkos, 80-as évekből kölcsönzött témákkal, aztán meg belassulnak és a földbe döngölnek. A Dropdead a japán pv bandák és néhány pillanat erejéig a Dead Kennedys és társaik is üdvözletüket küldik, ennek eredménye, hogy mindössze 12 parsec alatt furakodtak kicsi, rajongó szívem legmélyére.

Kellemesen játékos, ami nem megy át hülyéskedésbe. Inkább megmarad az a fura szomszéd gyerek, aki mindig azt a fura szagú gombalevest főzi és mindig siet valahova, miközben munkanélküli. Gyors, változatos, mérges és jópofa is egyben. Viszont csakis saját felelősségre fogyasztandó. Powerviolance, vagy vezet, Ön dönt!

Ona Snop – Intermittent Damnation (2020) (1 komment)

  • Winci Winci szerint:

    A „rövid dalokat írni, szerinte, nehéz” megállapítás tényleg igaz,, mint ahogy az is, hogy ez tényleg egy őrült zene. A lemezük, mint közlés a banda mosolygós arcával jobban érthető, mintha haragosan néznének ránk. A Dead Kennedys – GMCOGMD-lemezének nagy kedvelője vagyok, és örülök, hogy a nevük felmerült, mint áthallás. Vajon milyen lesz ez a banda 10 év múlva? Ígérem, belehallgatok!

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.