Imádom a spanyol Orthodoxy zenekar hamarosan megjelenő új lemezének, az Ater Ignisnek a borítóját. Szentségtelen, megszakíthatatlan kötelékre emlékeztet, melyet csak rettenthetetlen harcosok köthetnek egymással a mindenség legyőzésének érdekében. Ilyen szövetség lehet a zenekartagok között is, mert ahogy 2019-es bemutatkozásuk, a Novus Lux Dominus, a friss anyag sem igazán viseli el maga körül a falakat. Nehéz lenne elhelyezni modern és hagyományos death metal, death/doom metal címkék között, mivel előszeretettel alkalmaznak mindenféle eszközt. Természetesen itt nem a percenként lefogott félmillió hangra gondolok, hanem a gyakori tempóváltásokra és a mai technika által biztosított kegyetlenül brutál hangzásra. Mindez persze nem érne semmit, ha a zenekarnak nem olyan tagsága lenne, akiknek szimplán az életútját végigböngészve beleakadhatunk egy hétre elegendő extrém finomságba. Nézzük első körben a főnököt, Nocturnt, aki a 90-es évek óta ott mozog a spanyol véráramban, mint valami fertőző rákfene. Igazán komolyat ekkoriban a Profundis Tenebrarum megalapítása jelentett számára, hiszen a zenekar igazi kult státuszt élvez hazájában, ráadásul még ma is aktív. Kezdeményező készsége több projektet is életre hívott már, ezek közül számomra a Domains volt ismerős, mivel Sinister Ceremonies című lemezüket a mai napig nagy becsben tartom (death metal rajongóknak konkrétan kötelező, ha nem ismerik). Akárcsak annak a lemeznek, az Orthodoxynak is Nocturn a tényleges atyja, viszont a dalok rögzítéséhez hívott némi segítséget. Egyik leghűbb társa ebben Nosferatvm, akivel az említetteken túl is már több black/death formációban megfordultak. A debütálásra csatlakozott még Davy (gitár) és Grond GH (dob), akik meg is maradtak a mester mellett a folytatásra.
Sokat gondolkodtam rajta, hogy nem túl bonyolult formulája miatt mégis hogyan képes ennyire fogós lenni az Orthodoxy és nem tartott túl sokáig, hogy beugorjon a dolog. Egyértelműen a black metalos mellékszálak és múlt az, ami hatalmas lábnyommal tapos rá erre a death egyvelegre. Keveréknek nem mondhatjuk a végeredményt, mert itt kétségkívül halálfémről van szó, de annak nyomasztó sötétsége azonnal a nyakunkba ül és folytogatni kezd. Itt van példának a teljesen egyszerű Enter The Netherworld című instrumentális kezdés a maga négy percével: néhány riff, néhány háttérben sikoltó gitár és már elveszve bolyongsz lélekben a legmélyebb katakombák valamelyikében. A folytatásban ennél csak hosszabb és nehezebb tételek várnak ránk, melyek olyan vastagon vannak megtoldva okkultizmussal és misztikummal, hogy ha az szalámi szelet lenne, nem látnánk alatta a kilós kenyeret sem. Az Ater Ignis voltaképp egy ismeretlen barlang legeldugottabb pontjának zenei leképezése, ahol épp egy különleges rituálét hajtanak végre egyetlen árva fénypont körül. Hatalmas árnyékot vetnek ezek a sötét alakok, de ahogy mormogják imáikat, ujjaikkal morzsolják az emberi csontot, úgy jelennek meg újabb és újabb, fizikai léthez már nem köthető árnyak a nedves, rideg falakon…
Nocturn hangja sem teljesen normális: ez se nem károgás, se nem igazi hörgés, valahol a kettő metszéspontjában kell őt keresnünk, hosszas utánzás esetén pedig nekünk nézne ki egy gégemetszés… A kezdetben kimért, horrorisztikus cammogás is elég hamar felveszi a megfelelő darálási sebességet, bár az album egészét tekintve nagyjából fele-fele arányban találhatunk kemény cammogásokat és gyorsabb részeket. Ezekbe bárhol, bármikor berobbanhat egy kaotikusabb szóló, túlvilági gitárnyúzás. Így robog végig rajtunk az Into Primigenian Darkness I Dwell, ami bőven szolgáltat bólogatni valót, valamint a kedvenccé vált Victory Beyond Death is, ahol a puritán szólók keltenek igazán kísérteties hangulatot. Az old school death rajongóknak a Banished From My Glance, Masked Beast kettős fog kellemes perceket szerezni, a Where Shadows Move Unseen és a leghosszabb tételként szereplő címadó pedig azoknak, akik nyersen és ropogósan szeretik a doomot. A záró Ater Ignis hiába 8 perces, ordítva kéri az újrajátszást…
Hiába a nagyszerű zenészek, ezek a srácok csak rövid ideig maradtak meg a különféle projekteknél, vagy nagyon kevés életjelet adtak eddig magukról. Nagyon bízom benne, hogy az Orthodoxyban megtalálták azt, amit évek óta keresnek és több hasonló lemezt is szállítanak nekünk, mert az eddigi munkásságuk szimplán death metal esszencia a leggonoszabb fajtából.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Az old-school deatherek tuti zabálni fogják, én keresek valami újabbat. 🙂 😀