Loka – Hangokkal okozott testi borzalom

A finn drone/industrial/sludge-noise trió, a Loka április 29-én adja ki szónikus zajok és mély morajú riffek által megírt Kuningas Raivolle című debütáló albumát.

Olyan zenekart akartunk létrehozni, amely a könyörtelen gépi hangzást ötvözi a sludge és a doom műfajokkal, Zenénkben szerettük volna kifejezni az ember által okozott természeti károkat, valamint az ebből fakadó és emiatt érzett egzisztenciális reménytelenséget. Az emberi lét állandó belső konfliktusait nehéznek érezhetjük, amikor körülöttünk minden haldoklik. Bizonyos értelemben a zenénk egyfajta testi borzalom is, hiszen a hangok okozta nyomást szorításként érezhetjük a mellkasunkban.

A hét dalos lemez első videójaként a Jumalpää klipje nézhető meg, amit Adán Mendoza rendezet és képileg a bizarr test-horrorból és a japán VHS cyberpunkból merít.

Whores. – Sicko – új lemezelőzetes dal

Április 12-én jelenik meg a zajos sludge rocker, a Whores. új nagylemeze. WAR című lemezük közel hét év után fog megjelenni a The Ghost Is Clear Records gondozásában, amiről újabb előzetesükként Sicko című dalukat osztották meg.

Wheel – Empire – új videó

Charismatic Leaders címmel május 3-án fog megjelenni a finn prog-metalos Wheel harmadik nagylemeze. Az InsideOutMusic kiadásában megjelenő lemezre hét vadonatúj, izgalmas tétel kerül majd fel, melyeknek első kedvcsinálójaként Empire című daluk hivatalos videóját nézhetitek meg.

Ez valószínűleg a legmetalosabb dal, amit valaha írtam.” – mondta az énekes/gitáros James Lascelles. „A szövegét tekintve a médiabirodalmakról szól, és arról, hogy ezek milyen hatással vannak a szélesebb társadalomra. Mindannyiunkat befolyásolnak valamilyen mértékben, még ha ezt inkább nem is szeretnénk beismerni. Az árnyalatnyi különbségeket tartalmazó kérdéseket binárisan mutatják be, az ellentétes nézeteket pedig karikatúrává változtatják, egy olyan céltáblává, amin dühönghetünk. Holott ezek a legtöbbször nem is léteznek! Ez semmiképpen sem egy új jelenség, de úgy tűnik, hogy a média, az internet és a populista politika modern világa felerősítette. Ahogy a dal hangulatából is kiderül, mindez mérhetetlenül felhúzott engem, és katartikus élmény volt levezetni.”

A Wheel „Europe Tour 2024” keretében december 5-én, az Analog Music Hall-ban lép fel.

Supreme Unbeing – Egy újkori űrverseny

A Zac Red vezette svéd progresszív heavy/power metal vonalas maszkos kollektíva, a Supreme Unbeing nemrégiben mutatta be a Babylon Zoo nagy slágerének, a Spaceman feldolgozását. A dal megjelentetésével egy időben a zenekar egy nagyratörő kihívással áll elő Elon Musk, Jeff Bezos és Richard Branson számára. Egy kihívás a vállalkozóknak, hogy ajándékozzák meg a zenekart egy űrturisztikai misszióval, ha az új kislemez eléri a csillagászati egymilliárd streames határt. Ha ez összejönne, a Supreme Unbeing lenne az első zenekar, amelyik az űrben játszik.

És ez még nem minden! A Supreme Unbeing rajongói is beszállhatnak az akcióba! Ha te is részt szeretnél venni a kihívásban, akkor kattints a www.spacemanchallenge.com oldalra és indulhat is a nyereményjáték, amit az egymilliárd streamelés elérését követően tartanak meg. A zenekar vállalja, hogy állja a nyertes űrutazását a dal által generált streaming bevételekből.

A Spaceman kislemez megjelenésekor nem lehet figyelmen kívül hagynunk a felettünk zajló kozmikus balettet. Ez az újkori űrverseny, amelyet olyan óriások, mint Musk, Bezos és Branson rendeznek, nem csupán egy ugrást jelent a csillagok felé.” – mondta a frontember Zac Red. „Sokkal inkább tűnik egy kiszámított menekülési tervnek – egy titkos játék nyitányának, amelynek tétje nagyobb, mint amit fel tudnánk fogni. Vajon csak szemlélői vagyunk egy láthatatlan erők által irányított intergalaktikus narratívának? Egy rejtett tervekkel és titkos alkukkal teli történetnek? Ebben a kozmikus sakkjátszmában az a legfontosabb, hogy elválasszuk a talpnyalókat a főnököktől. Az űr vákuumában a suttogások nem visszhangoznak, hanem rezonálnak.

One Step Closer – Lemezelőzetes

A straight edge melodic-hardcore vonalas One Step Closer május 17-én adja ki új albumát All You Embrace címmel a Run For Cover Records gondozásában. A lemezről elsőként Leap Years daluk videója nézhető meg.

Szerettem volna bemutatni az One Step Closert a legteljesebb állapotában. Azt akartam, hogy zenekar minden egyes tagja hogy ott legyen ezen a lemezen, hogy 100%-ban önmagunk legyünk, és annyira hiteles legyen zenekarunk, amennyire csak lehet.” – mondta Ryan Savitski énekes. „Annyi változás történt a legutóbbi lemez óta – elveszítettük tagokat, elveszítettük kapcsolatokat, elveszítettük barátokat, sokat turnéztunk, kevesebbet láthattuk a barátainkat és a családjainkat – és ez a lemez az életünkben azóta történt összes változást megragadja.

Alienist – Hypnotise – új videó

Hypnotise címmel tette közzé új videóját az ausztrál metalcore csapat, az Alienist. A videó dala a zenekar március 1-jén megjelent LOVE/HATE EP-jükről való

Az dal tükrözi, hogy mi, mint zenekar belsőleg mentális egészségügyi problémákkal küszködtünk, és a zenekar, valamint közönségünk léte lehetővé tette számunkra, hogy átvészeljük ezeket a küzdelmeket, és cél adott nekünk. A „hipnotizálás” elnevezés azt tárja fel, hogy bár a közönség úgy érezheti, hogy hipnotizálnak minket, amikor a színpadon állunk, de valójában mi vagyunk azok, akiket a minket támogató közönség hipnotizáljuk.”

A teljes LOVE/HATE EP itt hallgatható végig.

Damnation – …egyszerűen csak Death Metalt játszunk

Hatalmas öröm számomra, hogy a Fémforgács olvasóinak egy olyan különleges zenekart tudok bemutatni, akik személyesen is közel állnak hozzám, így betekintést nyerhettek most egy baráti asztaltársaság beszélgetésébe! Tagjai egyáltalán nem ismeretlenek, hiszen velük a magyar és nemzetközi zenei színen is találkozhattatok már, ugyan más-más formációkban. Éppen ezért érdekes, hogy ilyen esetben kivel illik kezdeni egy […]

Tovább »

OU – Devin Townsend vezetésével készítették el az új lemezüket

Az InsideOutMusic gondozásában április 26-án fog megjelenni a kínai progresszív metal banda, az OU új nagylemeze, ami az II: Frailty címet kapta. A lemezen társproducere Devin Townsend, aki amellett, hogy a dalok keverését végezte vendégként is közreműködik bennük.

Nagyon izgatottak vagyunk, hogy bejelenthetjük hamarosan megjelenő II: Frailty című albumunkat, mely április 26-án érkezik az InsideOutMusic kiadásában. Az a nagy meegtiszteltetés ért minket, hogy együtt dolgozhattunk a hatalmas Devin Townsenddel, hogy koprodukáljuk és mixeljük ezt az albumot, ai által tovább fejlesztettük és növeltük hangzásunkat, és azért dolgoztunk, hogy egy szónikus kalandot nyújtsunk számotokra.

A lemez címadójához videó is készült.

OU – II: Frailty

(InsideOutMusic)

1. 蘇醒 Frailty

2. 淨化 Purge

3. 海 Ocean

4. 血液 Redemption

5. 衍生 Capture and Elongate (Serenity)

6. 破魂 Spirit Broken

7. 歪歪地愛 yyds

8. 輪迴 Reborn

9. 念 Recall

Puya – Falling Illusions – új dal

A Puerto Ricó-i progresszív metal banda, a Puya a napokban tette közzé új single-dalát Falling Illusions címmel. A veterán csapat élőben már jó ideje játssza ezt a dalát, de a hivatalos stúdióverziója csak most került bemutatásra.

Fit For A King – Keeping Secrets – élővideós dalpremier

A texasi metalcore csapat, a Fit For A King egy vadonatúj élővideóban mutatta be legújabb kislemezes Keeping Secrets című dalát. A videót „Metalcore Dropouts” turnéjuk során készítették el, ahol is a The Devil Wears Prada, a Counterparts-szal és még sok más bandával együtt léptek fel. A klipről zenekar így nyilatkozott:

Már most hiányzik az a szeretet és az energia, amit a Metalcore Dropouts turnén éreztünk. Összegyűjtöttünk néhány nagyon szép emléket és pillanatot a turnéról, és mindezt legújabb kislemezes dalunk, a Keeping Secrets élő zenei videójához tettük. Reméljük tetszeni fog nektek! Áprilisban még egy utolsó kört teszünk a Chelsea Grinnel és a Kingdom Of Giants-szel. Ott találkozunk!”

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.