Arroganz – Morózus melankólia és düh

Sleepless Forever címmel mutatta be hamarosan megjelenő lemezének újabb előzetesét a német death metalos Arroganz. Morsus címet viselő ötödik stúdióalbumuk október 2-án jön ki a Supreme Chaos Records gondozásában.

A 2008-ban alakult trió lemezére 13 melankolikus, dühvel és káosszal teli dal került fel. Az alábbiakban korábban már bemutatott címadó daluk videóját nézhetitek meg.

Mastodon – Rufus Lives – új lemezelőzetes dal

Szeptember 11-én, Medium Rarities címmel érkezik a Mastodon új albuma, aminek második előzetes dalaként a Rufus Lives hallgatható meg. A dal egyébként az új Bill & Ted film soundtrackjeként is debütál, amiről Brann Dailor dobos így beszélt: 

Nem is olyan régen lehetett, talán hat hónapja átmentem Billhez (Bill Kelliher gitáros), és volt bennem egy nagy adag kávé, szóval, pörögtem rendesen. Elkezdett gitározni, aztán még délelőtt 10 sem volt, és már össze is állt ez a gyors, őrült cucc. Elég jónak is tűnt. Ezzel indult a folyamat. Elég gyorsan el is készültünk a dallal, majd amikor jött ez a Bill & Ted felkérés, egy adott jelenethez kerestek egy nagyon odapasszoló zenét. Át is küldték a jelenetet és oda valami party rock’n’roll kellett. Küldtünk pár témát, de azokat kicsit doomosnak találták. Tőlünk a doomos cseppet sem szokatlan. Valami bulis kéne, ez nem egy temetés! ha-ha…Okés, bocsesz… Mi az ilyen Black Sabbath-szerű félelmetes hangokat bírjuk, az a világunk.

De azt hiszem, sikerült megőriznünk a zenei személyiségünket, és mégis leszállítani egy bulis, rockos nótát. Olyan ez, tudod, hogy ‘egy bulin vagy, kint az erdőben, mindenki partyzik, és mi megy a magnóban?’ Egy ilyen dalt kellett írnunk, és meg is próbálkoztunk vele. Aztán a szövegírásnál alapul vettük, hogy Bill és Ted mibe is csöppent. Én is éneklek a dalban, ahogy Troy is.

OM – Örökvégtelen – új dal az egykori Replika frontemberével

Örökvégtelen címmel egy vadonatúj dallal jelentkezett a Mantra tagokból éppen 10 éve alakult OM zenekar. A dal érdekessége, hogy vendégként az egykori Replika frontembere Csató Péter szerepel benne.

Ahogy ígértük, itt a folytatás, és nem is akárkivel. Ahogy kezdett kialakulni ez a szám, rögtön a régi barátomra, Csató Péterre gondoltam, aki már 20 éve, az első Mantra lemezen is vendégeskedett. Akkor csak egy rövid részben (Megtöröm hanggal a csendet) hozta a jellegzetes hangját, most övé lett a teljes szám. A terv úgy volt, hogy a refrént majd Kanyó Peti énekli, de mankónak felénekelte Csató, és ahogy visszahallgattam teljesen egész volt így. Nagyon jól visszaadja a hangja a szám változó hangulatait, a refrén pedig teljesen Replika lett szerintem. Hamarosan jönnek a következő dalok!” – mondja Vijaya Gauranga das gitáros.

Panzerfaust – Folyamatosan háború zajlik

The Suns Of Perdition – Chapter II: Render Unto Eden címmel jelent meg a kanadai a black metalos Panzerfaust ötödik albuma, amely a tavaly kiadott The Suns Of Perdition – Chapter I: War, Horrid War lemezük egyenes folytatása.

Folyamatosan háború zajlik, mi ennek a törvénynek megfelelően élünk, az anyagunk minden egyes rostjában ott a lelkünk. Ez a négyrészes soundtrack a zenei megfelelője annak, hogy milyen az, amikor egy bakancs örökké az emberi arca tapos.”

Babymetal – Metal Galaxy (2019)

Volt egyszer rég egy büszke, szigorú szabályok közt működő állam, amely hosszú évszázadokig nem volt hajlandó tudomást venni a külvilágról. Hagyományait elévülhetetlennek, érdemeit vitathatatlannak tartotta, ez volt a régi Japán. Alapvetően sziget mivolta segített ebben, jelentőssé válásuk viszont találékonyságuknak, dolgosságuknak volt köszönhető. Ez az évezredek alatt kialakult sajátos látásmód azonban nem kerülhette el a globalizáció […]

God of Lies – Merciless Destiny (2017) “kazettaismertető”

A miskolci ThrashZone friss kiadványait bemutató, a ViperForce ajánlóval megkezdett sorozat befejező részében a Warthrash gyűjteményes anyaga után a God of Lies kazettájáról is indokolt pár szót ejteni. Ahogyan azt korábban is említettem a kolumbiai Medellin városa az old-school thrash metal melegágya. A recept tehát hasonlóan a fenti két zenekar kiadványaihoz, itt is nagyon jól bevált. […]

Six Feet Under – Amputator – itt az első dalelőzetes

Nightmares Of The Decomposed címmel október 2-án jelenik meg a Six Feet Under új stúdióalbuma. A lemezen Chris Barnes és a Cannibal Corpse egykori riff-mestere Jack Owen gitáros újra együtt játszik, amiről Barnes az alábbiakat mondta:

 “25 év után újra egy albumot készíteni a régi Cannibal Corpse-beli zenésztársammal, Jack Owennel, az olyan volt, mint hazatérni… egy hullákkal teli házba. Jack riffjei, dalírási stílusa komoly mennyiségű üzemanyagot biztosított számomra ahhoz, hogy megalkossak jó néhány felkavaró szöveget, rendesen alápörkölt a kreativitásomnak.”

Lemezük első előzeteseként Amputator daluk szöveges videóját ismerhetitek meg.

The Distillers – Újra kiadják 20 évvel ezelőtti debüt-lemezüket

Az amerikai punk rocker The Distillers 20 éves évfordulója alkalmából újra kiadja self-titled debütáló albumát. A lemez az Epitaph Records gondozásában, limitált 2000 darabszámban fog megjelenni bakeliten október 30-án.

Ez a lemez mai is olyan mintha a tizenéves naplómat olvasnám… lehet még rosszabb is… ha-ha.” – mondja énekes és gitáros Brody Dalle. “Ez a lemez velünk együtt nőtt fel. Befolyásolták az akkori hatások, és az lelkesedés, amit a zenélésben találtunk meg. Legsötétebb és egyben legszebb éveink ezek. Mintha csak ma lenne… vagyis ma van.

Az alábbiakban legutóbbi kislemezük Man vs. Magnet videóját nézhetitek meg.

Repuked – Lemezelőzetes videók szórakoztató jelleggel

Hét év után Dawn of Reintoxication címmel október 9-én jelenik meg a svéd perverz death metalos Repuked harmadik lemeze. A disszonáns egyben szókimondó zenét játszó csapattól az alábbiakban a kissé zavaró képvilágú Shitfister cimű videóját nézhetitek meg, amiről így nyilatkozott a banda:

Nem igazán szeretjük a lírai videókat, ezek valamilyen módon emlékeztet bennünket a gyerekeknek szóló TV-műsorokra, amiben valaki hangos történeteket olvas fel az állóképekhez. Mi megpróbáltunk néhány szórakoztató dolgot hozzáadni, hogy élvezetesebbé tegyük. Nézd meg, mint is értünk mi a „szórakoztató dolgok” alatt.

A banda pár hete mutatta be Vodka Til The Grave videóját, ami hasonlóan szórakoztató jellegű képsorokból áll.

szeptember 18.,
szeptember 26.,