Idén többször is kimozdultunk. Az első koncertünk a lillehammeri után a cseh Brutal Assault fesztiválon volt augusztus elején. Elég fura, 10000 emberes tömeg – zavarbaejtően sok – és kemény monitor problémáink voltak. Azért valahogy összehoztuk, de rádöbbentett bennünket, hogy milyen messze távolodtunk a metal arénától. Ennek ellenére azon gondolkozunk, hogy elvállaljuk a jövő évi Hellfest-es fellépést, barátainkkal, az Ihsahn-nal és a Sunn O)))-val.
A következő a norvég Øya fesztivál volt Osloban augusztus közepén. Az első bulink másod dobossal, Tomas Pettersen-nel, de vendégzenészként játszott Jørgen Munkeby is szaxofonon. Jó volt, égszínkék, ahogy a nap leereszkedett a szülővárosunk fölött. Pár nappal később Mølla-ba utaztunk, ami egy vízesés által hajtott öreg malom Gjerstad-ban, egy kis önkormányzattal mélyen Dél-Norvégiában. Zavartalan volt az esemény, talán túlságosan is, tekintve, hogy hajnali 02:30 körül léptünk a színpadra. Nem láttunk túl sokat, de úgy tűnt, a bulinak vége. Az erdőnek zenéltünk. Kösz, Knut.
Utána északra tartottunk a trondheim-i Pstereo fesztiválra, mely rögtön az elragadó Nidaros Dome mellett található. Technikai rémálom volt, háromszor elment az áram a koncert közben valami földelési hiba miatt. Fejetlenség volt. De legalább sötétben. Tanulság: a fesztiválok neccesek, az emberek és a hely nincsenek a helyzet magaslatán. Utálom.
A londoni Queen Elizabeth Hall már jól sikerült, a szcéna és a légkör tekintetében is. Kb. 1000 ülő embernek játszottunk, néhányukon öltöny volt, az előzenekarunk pedig egy britpop csapat volt, a Mothlite. Nagyon különleges este volt. Ennek ellenére azt kell, hogy mondjam, hogy hihetetlenül csalódottak voltunk a Southbank bürokráciájának merevségén, segg van a fejük helyén. Több, mint 100.000 norvég koronát (kb 3.2 milla Ft-ban) bezsebeltek ezek a mocskok és hazaküldtek minket úgy, hogy még tartoztak. Ez így nincs rendjén. És mindennek a tetejében, volt bőr a képükön visszatartani az eladott merch-ből befojt összeget, a szerződést megszegve. Fizessetek, bürokrata seggfejek.
Az atheni Gagarin 205-ben a koncert elég jól szólt, pedig nem voltunk a legjobb formánkban. A szervező Didi Music királyként is királynőként kezelt minket, oh, királynő is van néhányunkban. Félelmetes a kontraszt a fenti sztorikkal szemben. Köszönünk mindent, főleg Kostas-nak és Eleni-nek.
Hazatérve, magunk mögött hagyva az Akropoliszt: kínzóan óvatosak voltunk a Shadows óta. Ideje egy újabb Ulver anyagnak, és elkezdtük a dalszerzést. A saját sötét fajtánkat.
Járulékosan: felvettünk néhány hippi dalt, olyan 60-as évek belit, olyasmit mint a The 13th Floor Elevators, Byrds, Jefferson Airplane. Teljes albumot csinálnánk belőle, széllel szemben hugyoz az Ulver. Felrakunk majd egy nyers verziót, de ezen álmodozom még egy sort.
Na meg lesz egy közös vonal a Sunn O)))-val is. Volt egy lélegzetelállító jammelésünk a Nazgûl-ökkel a tavalyi Øya fesztiválos fellépésük után. Eltöltöttünk vagy egy hónapot az anyag vágásával, hogy hozzágyúrjuk a saját fényünket a hangzáshoz. Sajnos azóta porosodik a projekt, mert elég nehéz összehozni, hogy mindenki együtt legyen. Reméljük, egyesítjük erőinket és befejezzük a dolgot a tavasszal. Mint egy szellem.
Bár kicsit több lett belőle, mint egy intró, akit érdekel, hallgassa meg az Another brick in the wall part I-et, amit a legutóbbi Mojo magazine-nak vettünk fel, egy speciális Pink Floyd kiadvánnyal tisztelegnek a The Wall 30 éves évfordulójának.
Aztán, olvassátok el a tengerbiológusból-lett-zenei-újságíró Seth Beaudreault interjúját, amit velünk készített a Queen Elizabeth Hall-ban. Az interjú egy nappal a lillehammeri első színpadra lépésünk után készült. Bizalmas beszélgetés és elég hosszú. Seth, egy élmény volt. Vigyázz magadra, bárhová is visz az utad.
Végül, szeretnénk üdvözölni Daniel O’Sullivan-t a csapatban. Mind tudjuk, Isten hármas személyiség, de most van a háromszög alapú piramis hajnala.
Ulver, az atheni kóbor kutyák, 2009. november 26.
