Unborn Generation – Lemezelőzetesek

A jövő hónapban érkezik a mocskos grind’n roll-t játszó finn Unborn Generation hetedik albuma. A lemezt az Inverse Records adja ki …and All We Forget címmel április 12-én. A 10 dalos lemez dalai finn és angol nyelven szólalnak meg, amiről eddig kettő jelent meg.

Unborn Generation – …and All We Forget

(Inverse Records)

1. Kivun kuilu

2. Rattus

3. Kruunu

4. Puppets

5. Burst

6. Heritage

7. Swamp

8. Consunation

9. Juuret

10. Cycle

Sirens Chant – Downfall – itt van a vihar előtti csend

Tegnapelőtt számoltunk be arról, hogy március 10-én adja ki új EP-jét a pécsi post-metalos Sirens Chant. Négy dalos Doubts/Wrath kislemezük dalai már 2016 körül meg voltak, azonban csak mostanra kapták meg végleges verziójukat. Az EP címe a dalok két fajta tematikai felépítményére utal: az első két dal főként a belső bizonytalanság és a magány témáit járja körbe, míg a másik kellő egy dühösebb, sokkal nyersebb előadásmódot képviselnek. Az EP megjelenéséig szakaszonként hoznak ki belőle egy-egy újabb előzetes. Dream videójuk után itt az újabb, a Downfall.

Második felvonás: Downfall. Az EP Doubts szakaszának második tagja. A vihar előtti csend. Az elkerülhetetlen katasztrófa előtti harmónia. A legközelebbi alkalommal elkezdődik a Wrath szakasz.”

Haunted – Az ember mindenek felett

A szicíliai okkult doom metalos Haunted április 19-én a Ripple Music gondozásában jelenteti meg harmadik albumát Stare At Nothing címmel. Kilenc dalos lemezük témájában az ideológiai szabadsággal és a felismeréssel foglalkozik.

A Stare At Nothing középpontjában az Ember áll, aki választja, látja és elfogadja önmagát, és nem a Világegyetemmel, Istennel, a Végtelennel egyezkedik, hanem csak önmagával egy fordított misztikus utazáson keresztül.

A lemezről két daluk videója, a Malevolent és a Catamorph máris megnézhetőek.

Cinder of Cosmos – Galaktikus hibrid metal… és jön az Aratás

A napokban Final Harvest dalával debütált a Cinder of Cosmos nevű hazai death / deathcore vonalas formáció. A trió felállású szobaprojektet Debrenti Márk énekes, Márkus Tamás gitáros és Bőcze Zsolt basszusgitáros alkotja. Megalakulásuk, ahogyan zenéjük sem épp hétköznapi. Erről, és a projekt jövőbeni terveiről Márkus Tamással beszélgettem. Szia Tamás! Kezdjük is az elején a Cinder […]

Tovább »

Decapitated – Nihility Europe 2024 // Incantation, Nervos, Kassogtha // 2024. 03. 09. Analog Music Hall

Március 9-én, azaz most szombaton érkezik hozzánk a tech- death metal műfaj lengyel helytartója a Decapitated. A zenekar egy nem olyan hosszú másfél év után térnek vissza a hazai színpadra, hogy letolják (a két deathcore titánt a Slaughter to Prevail és a Suicide Silence után) az év legjobb death koncertjét. Az est folyamán stílusilag a legváltozatosabb zenekarokat sorakoztatja maguk mellé, mint az amerikai death veterán Incantation, brazil tharsher csajbanda, a Nervosa és svájci prog, – melo-death / metalcore vonalas Kassogtha fog minket szórakoztatni.

Az Incantation szintén bő másfél év után tér vissza Magyarországra. Legutóbb a Wolves In The Throne Room és a Stygian Bough társaságában lépett fel. Az 1989 óta aktív banda tavaly nyáron Unholy Deification címmel jelent meg 13. lemezét. Egyaránt készülhetünk az új dalokra és gyilkos klasszikusaikra..

A Nervosa is jó párszor megfordult már nálunk. Legutóbb a Burning Witches és Warfect társaságában 2022-ben. Most új lemezük, az igen csak energikusra és lendületesre sikerült Jailbreak dalaival támadnak be minket.

Svájci Kassogtha viszont most lép fel először hazánkban. 2018-as alapulásuk óta egy kislemezt és két albumot adtak ki, legutóbbi a 2022-ben megjelent rEvolve volt, ami progresszív-death témái mellett igen csak bővelkedik modern groove és metalcore zúzdákban is. Ígéretesnek tűnik.

Az est táncrendje így alakul:

18:00 kapunyitás

18:30 Kassogtha

19:20 Nervosa

20:10 Incantation

21:15 Decapitated

Jegyek: Itt

Esemény: Itt

Wizzerd – Dire Wolf – egy rövidke klip

Az amerikai heavy rocker Wizzerd bemutatta új kislemezes dalának, a Dire Wolf rövidke klipjét. A dal a zenekar hamarosan megjelenő koncepciós dupla albumukról, a Solstice: Kronia/Saturnalia-ról való, amelyet 2024-ben ad ki a Fuzzorama Records.

Erra – Blue Reverie – új videó

A progresszív metalcore vonalas Erra április 5-én Cure címmel adja ki új nagylemezét az UNFD gondozásában. A csapatnak ez lesz az első albuma, amit új gitárosukkal, Clint Tustinnal készítettek el. 12 dalos lemezükről a nemrégiben megjelent Blue Reverie daluk videója nézhető meg.

Concrete Age – Esszenciális mágia

Az extrém folk metalos Concrete Age hamarosan megjelenő új lemezén a minden eddiginél mélyebbre nyúl történelmébe és örökségébe, megidézve a Kaukázus szellemiségét, összefonódó közösségeit, hagyományait és ősi népzenéjét. Április 4-án megjelenő Motherland című kilencedik nagylemezük dalai által egy másik világba repíthetik a hallgatóikat, melyekben szülőföldjük varázsát tárják föl előttünk. Addig is élvezzétek Raida Rada daluk intenzív, esszenciális mágiáját.

Summoner’s Circle – Vádirat a vallási kultusz ellen

Irreverence of the Cross címmel mutatta be új videóját a progresszív blackened death/doom Summoner’s Circle. A videó dala a zenekar Cult című lemezéról való, ami május 24-én jelenik meg a Black Lion Record kiadásában.

Az Irreverence of the Cross a katolikus egyház fennállása óta elkövetett atrocitások vádja. A gyilkosságtól, a kínzástól, a nemi erőszaktól, a pedofíliától, a zsarolástól, a népirtástól és a lopástól kezdve minden bűnben vétkes volt, melyeket állítása szerint ellenez.” – írták videójuk mellé.

A Cult egy újabb lépéssel távolodik korábbi albumaik kozmikus – Lovecrafti horror témáitól, és egy reakció arra a számtalan vitriolra, amelyet a banda az elmúlt néhány évben a vallásos emberektől kapott. Ez egy vádirat a vallási csoportok és teológiai dogmák és az egyház kultusza ellen.

Summoner’s Circle – Cult

(Black Lion Record)

1. Apostle’s Dogma

2. Cult Of The Dead

3. Shroud Of Humanity

4. Irreverence of the Cross

5. Thirst of the Vulture

6. Profit Of Death

7. Dogmatic Defilings