Orodruin – Ruins Of Eternity (2019)

Körülbelül egy éve felreppent a hír az amerikai Orodruin portálján, miszerint új anyaggal készülnek, viszont ez már nem először fordult elő és nem gondoltam volna, hogy tényleges album fog napvilágot látni. De szerencsére rám cáfolt a jelenleg trióként működő doom metal horda. John Gallo, Mike Puelo és Nick Tydelski munkáját nem hiába várta már a […]

Angertea – Chris – új videó

Chris címmel mutatta be hamarosan érkező új EP-jének első hivatalos videóját az Angertea. A videó a zenekar énekes-gitárosa Mihály Gergő festményein alapszik és meglehetősen egyedi képvilágot kapott.

Tudjuk, hogy idehaza nem feltétlenül arat majd nagy sikert egy 8 perces, elvont, nehezen bekategorizálható dal és a klipje, de úgy érezzük, hogy ezzel a produktummal megvalósítottuk azt a művészi szintet, amit kitűztünk magunk elé célnak. Ezt nem is klipnek, hanem egy speciális utazásnak szánjuk, ami elsőre fura lehet, de ha magával sodor, akkor nehezen fogod elengedni.” – mondta a dalról Mihály Gergő.

A csapat új EP-je Crocodile Nerves címmel a tervek szerint még ez évben megjelenik, rajta a Chuck Mosley Tribute albumon szereplő Faith No More feldolgozás, illetve a Tisza című daluk akusztikus átdolgozása, valamint öt egyedi koncert nótával.

Íme a számlista:

1. Chris
2. Death March /feat. László Laz Pallagi (Obiat)
3. Damagebirth (live)
4. Seeds of Hell (live)
5. Interest Song (live)
6. Demons Surfaced (live)
7. Tisza (akusztikus verzió)
8. Bonus Track: Seeds of Hell (akusztikus live)

Heavy Metal csúcsra járatva

Sanhedrin [usa] x Spirit Adrift [usa], 2019. szeptember 18., Auróra Bár a keményzene szinte minden ágával jó barátságot ápolok, talán a heavy metal foglalja el legkülönlegesebb helyet a szívemben. Ennek megfelelően piros betűs programként került be a naptáramba a Sanhedrin és a Spirit Adrift közös turnéjának budapesti állomása. A Tukker Booking szervezésében megrendezésre került buli […]

Lemurian Folk Songs – a vibrafonból szökkent sivatag kozmosza

Ima今 címmel ma jelent meg a ’60-as, ’70-es évek pszichedelikus hangulatát adaptálós budapesti Lemurian Folk Songs új albuma. A 2015-ben alakult budapesti zenekar hazánkban e stílusban egyedülállót alkot. A psychedelic desert blues, krautrockot játszó csapat 4 dalos lemezén egy újabb delejjel átitatott utazásra invitál minket a vibrafonból szökkent sivatag kozmoszába.

Az Ima今 a japánul – valószínűleg sok minden más mellett – azt jelenti: most. Ez az anyag egyben előfutára a jövő év első felére tervezett konceptalbumnak, ami egyben a harmadik lemezünk lesz. Erre az albumra gyűjtöttük össze az elmúlt két év anyagából az általunk naivabbnak, nyersebbnek megítélt dalokat. Persze mind tudjuk, hogy az arra érdemes előadóknak az első pár lemezébe szokás beleszeretni, ezeket tartjuk igazán őszintének, de ahogy múlik az idő, a zenekar összeérésével az őszinteség mellé bekúszik a tapasztalat, jó esetben bölcsesség és alázat formájában.

Lemezbemutató koncertjük holnap lesz a Robotban.

Korn – hallgasd meg új lemezüket

The Nothing címmel adja ki szeptember 13-án jelent meg a Korn új albuma, ami az alábbiakban teljes egészében végighallgatható.

Jonathan Davis korábban így beszélt a lemezről: “Ez egy nagyon sötét hangulatú lemez. Mindaz benne van, ami tavaly velem történt. Emocionális anyag lett, erről van szó. Lényegében az egész lemez ugyanarról szól, minden nóta arról a sötét energiáról szól, ami követett engem… Próbáltam átnavigálni magam azon a káoszon, ami körbevett.

Lacuna Coil – Reckless – új videó

Black Anima címmel október 11-én jelenik meg a Lacuna Coil új nagylemeze, amelyről most Reckless daluk hivatalos videója nézhető meg.

A Black Animában mindannyian benne vagyunk.” – mondja Cristina Scabbia énekesnő. “Benne vagy te és benne vagyok én, benne van minden, amit elrejtünk, illetve szenvedélyesen e félálomban lévő világ elé tárunk. Ez az a homályos tükör, amelybe belenézünk, hogy megleljük az igazságot. Benne van az áldozat és a fájdalom, az igazság és a félelem, a düh és a bosszú, a múlt és a jelen. Az emberi lények, amint ragyognak ebben a nyugtalanító homályban. A feketeség, amely mindent kiegyensúlyoz, hiszen sötétség nélkül nem létezik a fény sem.

A banda december 6-án nálunk is bemutatja új albumának dalait.

Mizmor – Cairn (2019)

     Imádok felfedezni, kutatni, keresni és megismerni olyan dolgokat, melyeket korábban nem tapasztaltam. Sokan várják az épp aktuális kedvenc bandájuk sokadik kiadványát, és hazudnék, ha én nem lennék így, de egy kicsit mindig előrébb járnak nálam a toplistán az olyan anyagok, amikről még sosem hallottam. Ők többször ajándékoznak meg a meglepetés örömével, ha pedig […]

Thrashfire – jön a török thrash horda új lemeze

Into The Armageddon címmel október 10-én érkezik a gyilkos old-school thrash metalban utazó török Thrashfire együttes második nagylemeze az Xtreem Music kiadásban. A lemezről most Wisdom Of Sacrilegious daluk hallgatható meg.

Fjøsnisse – nordikus folk/black

A norvég folk/balck metalos Fjøsnisse mögött a Troldskugge egykori dobosaként ismeret Anders Vada áll. Egyszemélyes projektjének zenei alapjai az északi fekete fém és az epikus népi dallamok világába gyökereznek. Szövegeihez pedig nemzeti romantikusok és a régi norvég folklór és mesék világából merít. Bemutatkozó anyaga Heksedreper címmel augusztus végén jelent meg.

Angerseed – novemberben új EP

Hamarosan érkezik a debreceni death metalos Angerseed új EP-je Forever Burning Hatred címmel, amiről a következő hírt osztotta meg a zenekar:

Az új Angerseed EP november folyamán fog megjelenni, méghozzá a magyar Metal Ör Die Records égisze alatt. A kooperációnak nagyon örülünk, hiszen egy igazán lelkes és ízig-vérig Underground kiadóval dolgozhatunk. Bár EP-ről beszélünk, bőven egy mai átlagos lemezhossz fölött lesz a játékideje – hogy miért mégis EP-nek tituláljuk, arról bővebben majd a későbbi posztokban és az interjúkban beszélünk.

Egy igen alapos, nehéz, összetett és brutális, de mégis színes és változatos Death Metal anyag érkezik, melyen rengeteget dolgoztunk. A zenei és szövegi koncepciót tökéletesen ábrázoló borítót Vályi Tibor készítette, innen is hatalmas köszönet Neki! A lemez a novemberi XI. Full Of Anger Underground Metal Fesztiválon már kapható lesz, de természetesen előrendeléseket is felveszünk az anyagra.

szeptember 24.,