Acherontas – hallgasd meg újlemezüket

Két év után A Psychic Death – The Shattering Of Perceptions címmel jelent meg a görög okkult black metalos Acherontas visszatérő albuma. Lemezre nyolc sötét rituálé került fel, melyekkel az ősi forrásból szerzett tradíciók, valamint a asztrális vámpírizmus, kabbalah hite és luciferi mágiája előtt adózik. Az Acherontas-t 1996-ban életre keltő V.Priest énekes-gitáros mindezekről így beszél:

A valódi boszorkányság nem egy művészeti ág, hanem egyfajta tudomány. A bátorsághoz tudás kell, az akarathoz pedig bátorság. Ahhoz, hogy birodalmakat igázzunk le és foglaljunk el, csendben kell maradnunk. Mi TÉNYLEGESEN létezünk, de csak azok szemében, akik képesek LÁTNI.

Vanhelga – Dagar som denna – új dal

Dagar som denna címmel egy vadonatúj dalt mutatott be a svéd black metalos Vanhelga. Új daluk jelenleg készülő, eddig még cím nélküli lemezük első előzetese, melynek inspirációját “a valóság sötét oldala” adta. J. Ejnarsson gitáros a következőket nyilatkozta ennek kapcsán:

A depresszió több stádiumában is úgy érzed, teljes mértékig hasztalan vagy, életednek nincs célja, elhagyott minden akarat. Erről szól ez a dal, és biztos vagyok benne, hogy sok ember, aki átesett már a depresszió valamilyen formáján, átérzi a dolgot.

A zenekar alapítója / énekese, 145188 (eredeti nevén: Jacob Ottosson) hozzátette: “Számomra ez a dal azt az érzést vázolja fel, amikor a reménytelenség végtelen hálójába ragad az ember. Ilyenkor az öröm csak nagyon ritkán és nagyon rövid ideig érezhető.

Gilby Clarke – The Gospel Truth – új dalelőzetes

Hamarosan új szólólemezével jelentkezik a Guns N’ Roses egykori gitárosa Gilby Clarke. Több évtizednyi hallgatás utáni megjelenő új anyagának a címe The Gospel Truth lesz, amiről második előzeteseként máris meghallgatható lemezének címadó dala.

Volturyon – új lemezük jelen világunk borzalmas történéseiről fog szólni

Július 24-én, Xenogenesis címmel adja ki negyedik albumát a svéd death metalos Volturyon.

Célunk az volt, hogy elővesszük a Cleansed by Carnage album legjobb elemeit, továbbfejlesztjük őket, és ugyanakkor új ritmusokat, ütemeket adunk hozzá az elegyhez. Dalszövegileg emellett agresszív fordulatot vett a banda, a világ és környezetünk jelenlegi, borzalmas történéseiről szólnak ugyanis ezek a dalok“. – áll közleményükben.

11 dalos lemezükről az alábbiakban World Pandemic és Rancid Messiah dalaikkal ismerkedhettek meg.

Szent Korona Feszt – Don Gatto

A járvány miatt elhalasztott Metal Húsvét új néven, Szent Korona Fesztiválként kerül megrendezésre augusztus 21-én. Valamennyi fellépőnek ugyanazokat a kérdéseket szegeztük. Mutassátok be a zenekarotokat öt mondatban! Három családapa meg egy agglegény aránylag kemény zenét játszik. Nagyon szeretünk a színpadon mókázgatni. A Kákonyi mindig elfelejti visszahúzni a zenekaros busz jobb hátsó ablakát. A Weisz kedvence […]

Ænly – a belső frusztrációk leképezése

Up In Smoke címmel adta ki új digitális kislemezét a súlyos riffekkel dolgozó, agresszív metalcore-t játszó amerikai Ænly zenekar. Dalukhoz egy videó is készült.

Új dalunk, az Up In Smoke az ember belső frusztrációjának, dühének és haragjának zenei leképezése, azt a fuldokló érzést mutatja be, amit a jelenlegi, káosszal, feszültséggel és bizonytalansággal teli világban érzünk. Mindennapi életünkből hiányzik a kontroll, a megújulásra való hajlandóság és a múlttal való megbékélés.” – közölte a banda.

Redemption – új koncertlemezt adnak ki

Augusztus 28-án új koncertlemezzel jelentkezik a progresszív metalos Redemption. 11 dalos Alive In Color című lemezüket a tavalyelőtti ProgPower USA fesztiválon rögzítették. A koncerten feltűnt korábbi énekesük, Ray Alder is, valamint a Megadeth korábbi gitárosa, Chris Poland, akivel a lentebb látható Indulge In Color daluk élővideója nézhető meg.

Josefoff – az utolsó jegyek

Korábban hírt adtunk arról, hogy idén a csehországi Brutal Assault is elmarad! (Ahogyan az összes nagyobb európai fesztiválok is). Viszont az esemény szervezői készülnek egy kisebb, limitált létszámú, két napos eseménnyel, egy Josefoff – Brutal party and de mysteriis dom Josefov elnevezésű fesztivállal, amely 2020. augusztus 7-én 15:00 órai kezdettel veszi kezdetét. A helyszín változatlanul a Josefov Erőd.

Eddig bejelentett fellépők: Belphegor, Hate, Root, Tankard

Természetesen július közepéig még további fellépők bejelentése várható.

Jegyár: 52 € / 1.299 Kč

A jegyek közel 90%-a már gazdára talált!

Josefoff – Brutal party and de mysteriis dom Josefov
2020. augusztus 7-8.
Josefov Erőd, Jaroměř
Belphegor, Hate, Root, Tankard

The Ocean – egy újabb földtörténeti korba utazunk

Phanerozoic II: Mesozoic | Cenozoic címmel szeptember 25-én jelenik meg a post/sludge/progresszív metalos The Ocean új albuma, ami két éve megjelent Phanerozoic I: Palaeozoic lemezük egyenes folytatása lesz, amely révén a földtörténeti korunk egy korszakába, mégy pedig az 500 millió évvel ezelőtti  proterozoikum látogathatunk el. Ez a földtörténeti előidő egy földtörténeti eon, ami a komplex élet virágzása előtti nagy periódusa volt. A megnevezés jelentése: állati életet megelőző kor, ahol is a növényi és állati élet fejlődésének kezdete jelentek meg a Földön. Lemezükről elsőként a közel negyedórás Jurassic | Cretaceous eposzuk videója ismerhető meg, melyben a Katatonia énekese, Jonas Renkse vendégeskedik.

A Phanerozoic II egy jóval kísérletezősebb, zenei tekintetben eklektikusabb és változatosabb anyag, ami még több tempót, ütemet, gitár-munkát és elektronikus betétet foglal magában. Ez a döntésünk szándékos volt. Azt akartuk, hogy az első rész áramvonalasabb hatású legyen, és erősebb legyen a kohézió az egyes nóták között. Egy bizonyos vibrálást szerettünk volna ráerőltetni a hallgatókra az album elejétől a végéig, az egész lemez mentén. Tulajdonképpen megtartottuk ugyan azt a különös, egyedi hangzást, de ezúttal még merészebbek, még inkább progresszív beállítottságúak voltunk. A végeredmény egy igazi zenei kaland lett, ami egy bizonyos helyről indul, és egy másik helyre érkezik. Valamilyen szempontból a 2013-as Pelagial albumhoz köthető ez a lemez, mivel ehhez hasonlóan az is egy speciális kaland volt; viszont abban az esetben kiszámíthatóbb, lényegretörőbb témák voltak terítéken. A Phanerozoic II pedig olyan, mint a szabadság sajátos élménye.”

augusztus 13.,
augusztus 16.,